Gyakoribb kaszálást sürgetnek

2022.05.29. 11:21

Balesetveszélyes és az egészségre is káros a magasra nőtt gaz

Több somogyi út mentén is méteres magasságban áll a gaz. Juta és Várda között láthatóan már le kellene kaszálni az árkok partját.

Marosi Gábor

Fotó: Dodó Ferenc

 – Ez minden évben visszatérő probléma – mondta Varga András, Várda polgármestere. – Nem értem, hogy miért kell megvárni, amíg ilyen nagyra nő a fű. Felháborítónak tartom, mert a kanyargós részeket nem lehet belátni, ezért néhány szakasz balesetveszélyes. Korábban én is elütöttem egy borzot, mert a hatalmas gaztól nem láttam, hogy át akar futni az út túloldalára. A másik probléma, hogy az árokpart tele van allergén növényekkel, ami káros az egészségre. Már emiatt is fontos lenne, ha gyakrabban kaszálnák az út mentét – mondta a polgármester. 

Varga András kiemelte, ha lenne megfelelő eszköze a településnek, akkor nemcsak a bel-, hanem a külterületi utakat is gondoznák. Hozzátette, a két településrészt összekötő utat a közmunkások kaszálják, annak ellenére, hogy azt a Magyar Közútnak kellene. A vasúti átjárónál is levágják a füvet a MÁV helyett. 

A közút kommunikációs osztálya megkeresésünkre elmondta, a Somogy megyei négy mérnökségük összesen 1680 kilométernyi út mentén, csaknem 12 és fél millió négyzetméternyi területet kaszál egy meghatározott ütemterv szerint. – A munkát speciálisan erre a célra beszerzett gépekkel és kaszával is felszerelhető többfunkciós járművekkel végezzük – mondta Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút kommunikációs osztályvezetője. – Az előírások szerint évente a főutakon a korona élen belül (a két padka közötti terület) legalább 3, a koronaélen kívül minimum 2 alkalommal, míg a mellékutakon korona élen belül legalább 2, koronaélen kívül minimum 1 alkalommal kaszálunk. Ha az erőforrásaink megengedik, és indokolt is, akkor az előírtnál gyakrabban is nekilátunk. Időjárástól függetlenül, mérnökségenként 3-4 célgépünk végzi folyamatosan a kaszálást a kezelésünkhöz tartozó úthálózaton – hangsúlyozta Pécsi Norbert Sándor. 

A közút kommunikációs osztályvezetője hozzátette, április elején kezdték meg ezt a munkát, jelenleg az első körös kaszálások zajlanak. 
Vannak gondozottabb térségek is a megyében. Babócsa, Mezőcsokonya és Lad környékén például nem magasodik gaz az út mentén. Pirosné Tamás Krisztina, Lad polgármestere elmondta, néhány helybéli elhanyagolja a portáját, és az utcafronton sem kaszálja le a füvet. Felszólítás után azonban eleget tesznek a kérésnek. 

Fotó: MW

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában