Költségek

2022.08.13. 14:07

Felvillanyozó piaci benzinár: cégesnek is jó az elektromos autó

Egy hét alatt több mint 20 százalékkal nőtt a kereslet az elektromos autókra, miután bejelentették, hogy a céges autókat piaci áron tankolhatják ezután. A járműfenntartással kapcsolatos költségek lefaragása egyre fontosabb szempont a somogyi cégeknél is.

Harsányi Miklós

– Nincs elektromos autónk, de épp most gondolkodunk két új modell beszerzésén – mondta Szalai Gyula, a KVGY igazgatója. – Jelenleg hét céges gépkocsink van, többsége dízel, s a legutóbbi változások után már mi is piaci áron tankolunk. A járművekből négyet az igazgatók használnak, s azok a kollégák is jogosultak erre, akik helyszíni munkálatokon vesznek részt. 

Környezettudatos gondolkodás és gazdaságos üzemeltetés: az igazgató szerint alapvetően ez szól az e-autók mellett. Szerinte a napokban hallott felfokozott érdeklődés miatt időben dönteni kell a vásárlásról. Egy autókereskedő is erre hívta fel a figyelmét, aki hangsúlyozta: ha a cég használatában lévő egyik négyéves autó helyett jövőre újat akarnak használni, akkor már most tanácsos leadni a megrendelést. 

Marits István, a SKIK Informatikai Szakmai Klubjának elnöke szerint a következő időszakban várhatóan tovább emelkedik az eladott elektromos modellek száma. Ebben nagy szerepe lehet a kedvező fenntartási költségeknek. Máté Gergely, a siófoki Autó Máté Kft. ügyvezetője azt mondta: az általuk forgalmazott négy járműmárkánál összesen 15 elektromos modell van. Ezek között személyautó és kishaszonjármű is megtalálható. S manapság már nemcsak a cégek, hanem az otthonuk és munkahelyük között ingázók is egyre inkább érdeklődnek az autók után. 

– Három kollégánk Dombóvárról Kaposvárra eddig naponta egy tízéves dízel kombival járt dolgozni – mondta Kovács Márió, az egyik kaposvári gépkocsiszalon ügyvezetője. – Hétfőtől változik a helyzet, a munkatársak egy tisztán elektromos gépkocsiba ülnek át. 

Érdemes mérlegelni

Miután az egyik kaposvári gépkocsiszalon dolgozói is piaci áron veszik a gázolajat, most úgy számolnak, hogy mindent összevetve havonta akár 100 ezer forintot is megtakaríthatnak az átállással. Bár a cégautóadó a közelmúltban a duplájára nőtt, az elektromos járművek után viszont mentesülnek a fizetnivaló alól. Kovács Márió, a szalon ügyvezetője azt mondta, a kaposvári márkakereskedésükben még tavaly napelemrendszert építettek ki, a közel tizenötmillió forintos fejlesztéshez ötvenöt százalékos állami támogatást kaptak. S a beruházás során egy autótöltőt is kialakítottak. 
Kovács Márió szerint ugyan még mindig jelentősen drágábbak az elektromos gépkocsik, mint a hagyományos benzines vagy dízelváltozatok, ám a mai üzemanyagárakat tekintve érdemes mérlegelni vásárláskor. Főként ahol napelemes rásegítés van.

Borítóképünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában