Eördögh András visszatért és

2022.08.14. 16:33

Kun Bertalan is Siófokon készül

Labdarúgó NB II. A két forduló után még pont és rúgott gól nélkül álló Nyíregyházát fogadja a BFC Siófok vasárnap, 19 órakor.

Keszthelyi Zoltán

Fotó: NemA

Nem vár könnyű összecsapás a BFC Siófokra, mert bizonyára egy motivált ellenfél érkezik hozzájuk egy győri (0-1) és egy hazai, Haladás elleni vereség (0-1) után, ráadásul igen erős kerettel, hisz kilenc labdarúgót szerződtettek a nyáron, köztük a legutóbbi bajnokságban kilenc gólt szerző pécsi Adamcseket. Siófokról is igazoltak Deutsch Bence személyében, aki két szezon át viselte a kék-sárga mezt, negyvenhat bajnokin szerepelt, ebből harminckét alkalommal kezdőként és két találatig jutott. A piros-kékek mindkét eddigi bajnokiján kezdő volt, így vélhetően ezúttal is ott lesz a játéktéren. - Szervezett csapat lesz az ellenfelünk, mely ellen nem könnyű játszani, de pontokkal akarunk hazatérni, ehhez viszont gólt, gólokat kell lőni – nyilatkozta Feczkó Tamás a klub honlapján, aki a nyitó forduló után kapott három meccses eltiltása miatt hiányozni fog a kispadról.

A balatoniak egy bosszantó csákvári vereség után vannak, a házigazdák egyetlen kapura lövése elég volt a vereségükhöz. Kár érte, ám máris itt a javítás lehetősége! Erre minden esély meg is van, mert úgy tűnik meg nem állt össze a Szpari játéka, másrészt otthon eredményesebbek, mint idegenben. A legutóbbi szezonban mindössze kétszer kaptak ki saját közönségük előtt, a Vasas és a Szeged mögött a harmadik legkevesebb gólt kapták! Tizenhárom meccses veretlenségi szériát hoztak össze a Révész utcában, melynek az élvonalba feljutó Kecskemét vetett véget, úgy, hogy a rendes játékidő letelte előtt három perccel még hátrányban volt. Remélhetőleg, ebben a szezonban ott folytatják a balatoniak, ahol abbahagyták, ami a hazai teljesítményüket illeti. - A feladat nem könnyű, de megoldható, úgy is állunk neki – mondta Domján Attila, aki szerint fizikálisan erős kilencven perc vár rájuk. A tréner nincs könnyű helyzetben, ugyanis Hutvágner játéka kérdéses, Varjas és Balogh viszont biztosan nem lép pályára és hét közben Elek is eligazolt a fővárosba, így nagy feladat hárul Horváth Péterre, legalábbis, ami a gólszerzést illeti. A szakvezető jó hírrel is szolgált, újra csatlakozott hozzájuk a húsz éves Eördögh András, aki a legutóbbi szezonban remek teljesítményt nyújtva alapemberré vált, ám a nyáron az élvonalbeli Honvéd „visszarendelte”. Rajta kívül az utánpótlás válogatottakat is megjáró, huszonhárom éves, veszprémi Kun Bertalan is velük készül, aki legutóbb a Proleter Novi Sad labdarúgója volt.

Címkék#siófok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában