Biztonság

2022.08.15. 17:30

Mostantól mentőmellények is segítenek életben maradni Balatonlellén

Kenese és Almádi után Balatonlellén is esélyt adtak az életnek. Bármikor elérhető, és használható, tizenhat, különböző méretű gyermek-mentőmellényt tartalmazó állványt adtak át a település Napfény Strandján. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának ötletét a Megoldás Mozgalom támogatta.

Turbéki Bernadett

Fotó: Nemeth_Levente

Vidd el! Vedd Fel! Viseld! Tedd vissza! Ezek az instrukciók állnak az új mentőmellény állványon, amelyet kicsit több, mint egy millió forintért adományozott a Megoldás Mozgalom a balatonlellei fürdőzőknek.

A kezdeményezés a vízimentő szakszolgálattól származik. Nekünk, amellett, hogy segítjük a bajba jutottakat, fontos célunk a prevenció. Iskolákban és roadshow-k keretében próbáljuk megismertetni a veszély elhárítására irányuló lehetőségeket – mondta Dárdai Miklós, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának alelnöke. – Támogatók segítségével tudtuk megvalósítani az almádi és a kenesei mentőmellény- állványt, és most a balatonlelleit. Az a célunk, hogy minél többet telepíthessünk belőle, ehhez azonban további támogatók jóindulatára van szükségünk – tette hozzá. – Úgy tapasztaltuk, hogy az emberek rendszeresen használják a mentőmellényt, és ami a legszebb, hogy használat után vissza is teszik a helyére.

 

– Ha már egy életet megmentünk ezzel az állvánnyal, akkor megmentettünk az egész világot – mondta Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom alelnöke. A szervezet több mint egy millió forinttal támogatta a hétfőn átadott létesítményt – Parlamenten kívüli hivatalos párt vagyunk, ügyek mentén tudunk politizálni, de ez egy olyan ügy, amely mellé politikamentesen is oda kellett állni. Több település önkormányzatát megkerestük, ám nem mindenhol találkoztunk nyitottsággal a lehetőség iránt.

– Amit adnak, el kell fogadni! - vallja Kenéz István, Balatonlelle polgármestere. – Büszke vagyok arra, hogy nálunk helyezték el a gyermekek, családok biztonságát jelentő állványt, amellyel a fiatalok vízi jármű használatát még biztonságosabbá tehetjük – mondta a polgármester. Az állványon tizenhat, méretében különböző mentőmellény kapott helyet tíztől-negyven kilogramm testsúlyig használhatják majd a fiatalok. A szakszerű használatát néhány érdeklődőnek azonnal be is mutatták.

– Jó döntés, a mentőmellény-állvány elhelyezése. Ha most szörfdeszkát is hoztunk volna, már ma kipróbálnánk az új lehetőséget – mondta Kiss Nikolett, aki családjával érkezett a strandra.

– Ez a partszakasz eléggé gyermekbarát, sokáig bokáig ér a víz. Elég izgő-mozgó a kisfiam, hamar kimászna a mellényből, de ha a mélyebb vízbe megyünk, biztosan kipróbáljuk – mondta Szabó Róbertné.

– Kell egy kis idő, míg az emberek megszokják, hogy mire való ez az állvány – mondta Szabó Róbert. – Tegnap egy hölgy kereste a bejáratot, hol lehet bemenni átöltözni – mesélte az apuka.

 

Azonnal felpróbálták a mentőmellényeket Balatonlellén

 

Újabb mentőmellény állványt adtak át Balatonlellén a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának kezdeményezésére, a Megoldás Mozgalom jóvoltából. A helyszínen azonnal ki is próbálták a kisgyermekes családok az új, életmentésre alkalmas lehetőséget. A mentőmellények akkor is kint tartják a gyermekek fejét a vízből, ha elvesztik az eszméletüket.

– Nagyon fontos dolognak tartom – mondta Kovács Erika, a két és fél éves Vencel édesanyja. - Ez igazán jó, speciális vízimentő mellény, minden előírásnak megfelel. Könnyen ráadtam a kisfiamra, és le sem akarta venni, pedig most volt rajta először – tette hozzá az édesanya. A hétfőn átadott mentőmellény- állvány már a harmadik a Balaton körül.

– Úgy tapasztaltuk, hogy az emberek rendszeresen használják a mentőmellényt, és ami a legszebb, hogy használat után vissza is teszik a helyére – mesélte Dárdai Miklós, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának alelnöke.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában