Sikkasztás

2022.08.16. 05:00

Saját zsebre dolgozott, több száz milliós kárt okozott az autószalonnak az alkalmazott

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy értékesítőként százmilliókat sikkasztó férfi ellen.

Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a 27 éves férfi egy gépjárműkereskedő cégnél dolgozott, ahol a munkaköréből adódóan joga volt autókat átadni a vevőknek és a vételárat készpénzben átvenni, amelyet köteles lett volna a házipénztárba vagy a cég bankszámlájára befizetni – derül ki az Origo cikkéből.

A férfi 2019 áprilisa és 2020 januárja között úgy adott el 24 autót, hogy azok – összesen több mint 223 millió forintos – vételárát elsikkasztotta, megkárosította az értékesítő céget.

Az autókat az esetek többségében átírták a jóhiszemű vásárlók nevére, de a fiatal az átvett összegeket nem fizette be munkáltatójának, hanem azokból saját magának vásárolt autókat, nagy értékű műszaki cikkeket és ruhákat, emellett eljátszotta kaszinóban és online sportfogadáson.

A vádnak tárgya még egy eset, amikor úgy vett át egy autóért nyolcmillió forintot, hogy azt ígérte, az ügyintézési határidő miatt egy hét múlva jelentkezik, de a vételárat ekkor is magára költötte, az autót pedig nem adta át.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a férfival szemben különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt. Az ügyészek indítványozták, hogy a bíróság a férfit küldje börtönbe és tiltsa el a közügyek gyakorlásától. 

Emellett azt is, hogy a bíróság a cég kártérítési igényét is bírálja el érdemben az elkövetési érték erejéig, valamint kötelezze a férfit a 7,5 millió forintot meghaladó bűnügyi költség viselésére is.

Illusztráció: Shutterstock

Címkék#sikkasztás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!