Autóverseny

2022.09.25. 16:32

Meglepi autóval és komoly edzéssel készülnek a kaposvári autóversenyzők

Sorban a hatodik, ebben az évben pedig a második zárt edzését tartotta a Kaposvári Autósport Egyesület a Kaposvár melletti betoncsíkon.

Barkóczy László

– Az egyesület tagjai számára biztosítunk edzéslehetőséget – mondta el Feitner Viktor a Kaposvári Autósport Egyesület elnöke, az esemény főszervezője. – A nyári szünet után, folytatódnak a bajnokságok, még egy jön egy nagy hajrá. Bajnoki címkért is ringbe szállunk, így különösen fontos hogy tudjunk gyakorolni. 

Az egyesület színeiben négyen is indultak az idei szlalom bajnokságban, tőlük is szép eredményeket vár el Feitner Viktor. Ketten a bajnoki címért küzdenek ebben a kategóriában. De Mohácsi Zsófia, az egyesület quadversenyzője is esélyes még a magyar bajnoki címre, és nagyon úgy tűnik, hogy a németországi mezőnyt is maga mögé utasítja ebben az évben. Mogyorósi Zoltán pedig a rally 3 bajnokságban igyekszik minél jobb helyezést elérni.

A nehéz gazdasági helyzet és az autósport szövetség hozzáállása ellehetetlenítette azt a kategóriát, amiben az egyesület elnöke Feitner Viktor is versenyzett volna. Így ő már a jövő évi horvát bajnokságra koncentrál inkább, a mostani gyakorlással.

Az edzésnap különlegessége, hogy Mohácsi Zsófiát az egyesület tehetséges quadosát egy sárga versenyautóban láthatták az edzésre kilátogatók.

– Valóban, Zsófi számtalan sikert ért el a quadsportban, elsősorban az offroad szakágban – mondta el Feitner Viktor. – De az utóbbi időben egyre többször vezethette az én autómat, és úgy láttuk, abban is nagyon tehetséges lehet, hogy egy versenyautót terelgessen. Ezért az egyesület vezetőségével és édesapjával, Mohácsi Balázzsal közösen úgy döntöttünk, hogy meglepjük egy versenyautóval. Ha minden jól megy, ezzel az autóval fog tudni indulni a szlalombajnokság versenyein. Akár ez már az idei utolsó versenyen megtörténhet.

 

Mohácsi Zsófia láthatóan megilletődötten vette át versenyautóját, szinte el sem hitte, mit is kapott. Az első gyakorlókörök után is megszeppenve nyilatkozott az első benyomásokról.

– Még mindig nem merem elhinni, hogy tényleg van egy versenyautóm, nagyon örülök – ámuldozott az első körök után Zsófi. – Kicsit furcsa volt, pedig már vezettem autót korábban is. Egyelőre még be kell látnom, hogy quaddal sokkal gyorsabb vagyok, de szerintem ez nemsokára változni fog.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában