Az első hazai

2022.10.01. 21:48

Nagyot küzdöttek a Kometa kosarasai, de a Szolnok nyerte a szezonnyitót

Hat ponttal kapott ki a Kometa Kaposvári KK hazai pályán a Szolnoki Olajbányásztól a férfikosárlabda NB I./A csoportjának első fordulójában.

Molnár Gábor

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Elkezdődött az élvonalbeli férfikosárlabda-bajnokság, melynek első fordulójában a Szolnoki Olajbányász érkezett a Kaposvár Arénába. Az első vastapsot Néber Árpád kapta, aki 1983-tól, amikor feljutott a csapat az élvonalba, látta el a csapatorvosi feladatokat. A kiváló szakember nem szakad el a klubtól, hiszen a tanácsaira, szakmai tudására a jövőben is számítunk.

Fotós: Lang Róbert


Nagy adok-kapok-kal kezdődött a mérkőzés, a pályán nagyot harcoltak egymással a felek, a nézőtéren pedig a szurkolók vívtak hangpárbajt. A vendégek ugyan elléptek pár ponttal az elején, de Aris egy szép triplával és két büntetővel egyenlített. A fiatal Halmai Dániel asszisztja után talpra ugrottak a nézők, de ezzel együtt is az Olaj nyerte az első negyedet. A második etapban alaposan belekezdett a Szolnok, így a lehető legjobbkor jött Griffin és Hendlein triplája, hiszen látótávolságban maradt Gasper Potoncik társulata. Sajnos azonban Durham és Gavin távolijával tíz pont fölé nőtt a két csapat közötti különbség. Óriási csata zajlott a parketten, minden egyes lehetőségért kőkeményen meg kellett harcolni. Hendlein egy a tőle már megszokott pöccintéssel, Krnjajszki pedig egy szép ziccerrel faragot a hátrányon és Paár Márk is bevágott egy hármast. A túloldalról azonban hamar érkeztek a válaszok, így a vizitálók vonulhattak nyugodtabban a nagyszünetre.
A második félidő nagy dobópárbajjal kezdődött és eleinte mindkét gárda remekül célzott, ám ahogy kimaradtak a hazai lehetőségek, úgy húzott el fokozatosan az Olajbányász. A somogyiak vezetőedzője, Ivan Rudez 48–61-nél hívta magához csapatát, de ezután sem változott sokat a meccs képe. Sajnos sokszor nem tudtak mit kezdeni a szolnokiak kemény védekezésével a hazaiak.
A zárófelvonásban faragott ugyan a hátrányán a Kometa, de sokáig nem tudott tízen belülre kerülni, hiszen a szolnokiaknál mindig akadt valaki, aki a lehető legfontosabb pillanatokban tudott lendíteni együttese szekerén. Másfél perccel a vége előtt aztán Gabric két trojkájával nyolcra, majd ötre olvadt a hátrányunk, de már kevés idő maradt hátra, így a Szolnok elvitte a bajnoki pontokat a Kaposvár Arénából. 

Kometa Kaposvári KK–Szolnoki Olajbányász 88–94 (18–22, 22–27, 22–27, 25–18)
Kaposvár Aréna, 1800 néző. V.: Földházi T., Győrffy P., Ádám J.
Kometa Kaposvári KK: Aris (12/3), Puska B. (-), Griffin (19/6), Gabric (13/9), Hughes (12). Csere: Krnjajski (16/9), Paár M. (3/3), Hendlein R. (8/3), Csorvási M. (2), Halmai D. (3/3), Bogdán B. (-). Vezetőedző: . Ivan Rudez. Edző: Filipovics Gordan.
Szolnoki Olajbányász: Durham (11/3), Pallai (11/6), Barnes (5), Subotic (14/3), Williamson (14). Csere: Lukács (12/3), Pongó (6/6), Gavin (17/12), Révész (2), Rudner (2). Vezetőedző: Gasper Potocnik. Edző: Szavras Gábor.

A mérkőzés alakulása

1. pec: 2–2, 3. perc: 4–7, 5. perc: 8–9, 7. perc: 15–13, 10. perc: 18–22, 12. perc: 23–29, 14. perc: 26–31, 15. perc: 28–39, 18. perc: 33–43, 20. perc: 40–49, 22. perc: 42–51, 24. perc: 48–61, 26. perc: 51–65, 30. perc: 62–76, 32. perc: 64–78, 34. perc: 68–82, 36. perc: 75–87, 38. perc: 80–90.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában