Szüntelen

2022.10.04. 09:00

Pihenő nélkül telik el az ősz a legtöbb somogyi iskolában

A legtöbb somogyi iskolában nem hosszabbítják meg az őszi szünetet. A diákok ezért a hétvégével együtt, összesen négy napot pihenhetnek majd október végén, november elején. Az intézményvezetők többsége tavasszal ad majd hosszabb szabadságot a tanulóknak.

Marosi Gábor

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Rövid lesz az idei őszi szünet a Lorántffy Zsuzsanna református iskolában is. Az intézmény vezetősége úgy döntött, a szabadon kiadható napokat egyelőre nem használják fel. Farkasné Papp Ágnes igazgató lapunknak elmondta, tapasztalataik szerint a tanulók október végére még nem fáradnak el annyira. A diákoknak ezért november 2-án szerdán újra be kell ülniük a padba. – Azt terveztük, hogy március 15-e után adunk még két nap pihenőt. Addigra jóval leterheltebbek lesznek a diákok és a pedagógusokra is ráfér a kikapcsolódás – mondta el Farkasné Papp Ágnes
A Nagyboldogasszony Iskolaközpontban is csak október 31-e és november 1-je lesz szünet. Varga Bálint kiemelte, azért sem lesz hosszabb az őszi pihenés, mert nem szeretnék szombatonként „ledolgozni” a kiadott napokat. Az intézményvezető kérdésünkre elmondta, a húsvét előtti nagyhetet hosszabbítják majd meg három nappal. Április 6-tól amúgy is szünet lesz az intézményben, azonban már 3-tól, hétfőtől nem kell menni iskolába. 
A Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskolában is úgy döntöttek, november 2-tól újra tanítás lesz. Tóthné Bali Klára igazgató lapunknak elmondta, négy tanítás nélküli munkanapot használhatnak fel ebben a tanévben. Ebből egyet pályaorientációs, egyet pedig diákönkormányzati napra fordítanak. A maradék kettőn olyan programot terveztek, amit majd tavasszal szeretnének megtartani. 
A kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskolában és a tagintézményeiben sem tartanak őszi szünetet. A diákok és a tanárok november 2-tól, szerdától már újra mennek iskolába. 
A bodrogi Bölcsesség Kezdete Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában azonban kedden döntenek arról, hogy mennyivel hosszabbítják meg az őszi szünetet. Dan Tiborné intézményvezető elmondta, azt tervezik, hogy október 28-át, pénteket kiadják majd, így más iskoláktól eltérően egy nappal többet pihenhetnek a diákok és a tanárok. Az igazgató kérdésünkre válaszolva arról is beszélt, a fűtési szezonban igyekeznek spórolni, ezért várhatóan az iskolaépület egy részét nem használják majd. A zeneiskolai foglalkozásokat máshol szeretnék megtartani. Hozzátette, hamarosan minden radiátorra hőfokszabályozós fejet szerelnek fel, hogy állítani lehessen a termek hőmérsékletén. 
 

Ősszel nyaralnak

A szőlősgyöröki Dél-Balatoni Gárdonyi Géza Evangélikus Általános Iskola és Óvodában tartanak őszi szünetet. Október 31-e és november 5-e között mind a 112 diák otthon maradhat. Lukács Anett igazgató lapunknak elmondta, a gyerekeknek átlagosan heti 28 órája van, ezért mindenkire ráfér a pihenés. Kiemelte, a szülők közül többen is végigdolgozták a nyarat és apartmanjaikban üdültették a turistákat, ezért csak az őszi szünetben tudnak családostól elutazni. 
 


Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában