Elismerés

2022.11.30. 11:30

Ma már írásaival tanít tovább a lokálpatrióta irodalomtörténész

Kaposvár tanítóképző főiskola. Egy ideje nem tanít a katedrán, a tudás átadása mégis a zsigereiben maradt; továbbra is ír. Egykor maga sem hitte volna magáról, hogy novellaírásba kezd a kutatói publikálások mellett.

Turbéki Bernadett

A közelmúltban Somogy megyei Prima-díjjal elismert Komáromi Gabriella minden kitüntetését felsorolni is kihívás. Az irodalomtörténész, kritikus, gyermek­irodalom kutató minden titulust megszerzett, amelyet a felsőoktatás elvár. Még a főigazgatói székbe is beleülhetett pont abban az időben, amikor legnehezebb időszakát élte a hajdani tanítóképző főiskola. Egy ideje nem tanít a katedrán, a tudás átadása mégis a zsigereiben maradt; továbbra is ír. Egykor maga sem hitte volna magáról, hogy novellaírásba kezd a kutatói publikálások mellett.

Gyorsabbnak látta, ha a nem szalad elém a kapuban, ahogy néhány évvel ezelőtt tette volna, így a kapu kulcsát a nyitott ablakon át nyomta a kezembe a mindig mosolygós Gabika. A házban kedves festményei lógnak a falakon, sehol egy oklevél, vagy díj. 
– Kormánykitüntetés, irodalmi, pedagógiai díjak, Magyar Ezüst Érdemkereszt, és most a Prima-díj. Melyik polcon helyezkednek el a szívében? 
– A szekrényben tartom őket egy helyen. A díjak fontosak, de nem teszem ki közszemlére. Ahogy a gyerekek szeretik, ha megsimogatják őket, nekem is azt az érzést jelenti az elismerés. A Prima-díj azért olyan kedves, mert általa megtapasztalhattam, milyen ott elismerésben részesülni, ahol élek. 
– Ennyire fontosnak tartja a lokálpatriotizmust? 
– Nem tudtam elképzelni, hogy máshol éljek. A környék házaiból három nemzedéket ismerek visszamenőleg. Nekem ez a fontos. Gyakran megyek el a dédapám egykori háza mellett a Fő utcán. Most cseréltek rajta nyílászárókat. Ez megnyugtat, mert úgy érzem, amíg élek, még állni fog. 

 


– Az irodalom szeretete honnan ered? Gyermekkorában volt meghatározó élménye? 
– Móricz Zsigmond írta, hogy életében minden fontos dolog tíz éves koráig megtörtént. Csodálatos gyermekkorom volt, nem őriztek bennünket, mint a mostani gyerekeket, akiket mindentől félteni kell. Akkoriban nem volt autó, forgalom, szabadok voltunk…, de ha elmeséltük volna édesanyámnak, hogy merre jártunk, nem örült volna. Három testvérem van, a szomszédunkban öt gyerek volt, a harmadik szomszédban tíz. Sokáig Szentgotthárdon laktunk, közel a természethez, a Rába partján dombon állt a házunk. Az árvizek minden gyermeknek nagy élményt jelentettek, mert egy gyereknek minden érdekes. A háborús repülőgéproncsokat is megcsodáltuk, mert néhány éve még háború volt. Tele volt a világ árvákkal, de nem válási árvákkal. Kitelepítés miatt mentünk világgá, vagyis jöttünk Kaposvárra haza. Esténként nagynéném, Juliska mesélt Benedek Elek elrongyolódott Magyar mese- és mondavilágából, de tátott szájjal hallgattuk a krimibe illő hiedelemtörténeteket is. Felnőtt koromban jöttem rá, miket mesélt nekünk, micsoda szimbolikája volt azoknak a meséknek. 
– A mai gyerekeknek való az akkori gyermekirodalom? 
– Nekik már nincs türelmük a hosszú leírásokhoz. Hálás vagyok a sorsnak, hogy a pályám alatt olyan könyveket is elolvashattam a világirodalomból, amelyek egyébként elkerülhettek volna. A kötelező olvasmányok nem tetszhetnek egy egész osztálynak, ám ha előre, megfelelően, jó előre felkeltjük a gyerekek érdeklődését a könyvhöz, szívesebben veszik a kezükbe később. Üdvözölném azt a törekvést, ha szakavatott kéz átírná, fogyaszthatóvá tenné ezeket a történeteket a mai gyerekek számára. 
– Mit tartott legfontosabbnak az oktatói munkája során? 
– Azt hiszem, nem voltam szigorú, csupán magamhoz. Hétezer hallgatót tanítottam, csupán kettőben csalódtam. Nem azt tartottam fontosnak, hogy „nem lehet mindenkit szeretni”. Bíztam mindenkiben. A kisgyerekeket is tisztelni kell, sosem lehet tudni, hogy ki került a kezembe. Egy Bartók Béla, vagy egy József Attila. Magam is sokáig tanultam, és vizsgáztam. Egyszer megbuktam autóvezetésből. Amit a pótvizsgáig átéltem az nem volt mindennapi. Remegtem, nem tudtam aludni... Ez a baki megtanította nekem, hogy ha valakit megbuktatok, ő is ugyanígy érzi magát. Ezért mindig feltettem olyan kérdéseket, amelyek mentőövként szolgáltak. 
– Könyvtárosként kezdte a pályafutását, és a kaposvári főiskola főigazgatói címéig jutott az évek alatt. Nőként hogyan tudott egy férfiak által vezetett világban érvényesülni? 
– Azért vállaltam munkát az egyetem könyvtárában, hogy előbb-utóbb taníthassak. Amilyen lelkesedéssel tartottam meg az életem első tanóráját, ugyanúgy álltam az utolsóhoz is. Amikor tanszékvezető lettem, mindenkitől azt kértem, amiben a legjobb volt. Magam is sokat dolgoztam, hogy minden kész legyen idejében. Mindig a konfliktusok megoldására törekedtem. Ha előfordult ilyesmi, aludni sem hagyott. Mindig a harmóniára törekedtem. Az integrálódó, döntésekre kényszerített főiskola vezetője voltam. Mást akartam, mint a többség. Nem tudtam hinni abban, hogy a Kaposvári Egyetem önállóan megáll a lábán. Nem is állt meg. De mindennek ellenére sok sikert kívánok neki. 

Fotó: M. P.

 

Kihasználja az egyedüllétet



 

Komáromi Gabriellának eddig hét könyve, 300 tanulmánya, esszéje, kritikája jelent meg, számtalan könyvet szerkesztett és több mint száz konferencián tartott előadást. Életműve legjelentősebb darabja Lázár Ervin monográfiája. 2500 nyomtatott oldalt írt meg eddig. Sosem pihen, dolgozik, hogy írásain keresztül is tanítson, az életre. A közelmúltban jelent meg Emlékeim dirib­darabjai című novelláskötete, amelyben saját történeteivel tanítja az olvasókat. – Most portrévázlatokat, kései riportokat, novellákat írok. Ha ad a Jóisten időt, könyv is lehet belőlük. Egy csodálatos asszony történetén is dolgozom, aki húsz évesen megjárta a koncentrációs tábort, a Schindler-félét. Soha nem panaszkodott, nem mesélt róla. Gyermekverseket írt, szépen alakult az írói pályafutása. Nagyot fordult az élete, amikor a fia meghalt. Akkor letette a tollat – mesélte Török Zsófiról az írónő. Komáromi Gabriella az egyedüllétet igyekszik előnyére fordítani. 


 

– Aki négy gyermekes családban nő fel, megtanulja, hogy nem ő a világ közepe. Soha, senki nem lesz a világ közepe. Nem vagyok magányos, megtanultam egyedül lenni, erre mindenkinek szüksége van egy kicsit. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában