Fotók

2023.03.22. 16:53

Szántódi erdész ujjára került a Somogyi Erdőkért aranygyűrű

Az ENSZ közgyűlése 2012-ben március 21-ét az Erdők Nemzetközi Napjává nyilvánította, a Sefag Zrt-nél szerdán ünnepséget tartottak. A cég által alapított Somogyi Erdőkért aranygyűrű kitüntetést is átadták, amit Kovács Attilának ítéltek oda.

Harsányi Miklós

Fotó: Lang Robert Kaposvar

– A nemzetközi nap felhívja a figyelmet az erdők fontosságára – hangsúlyozta Kovácsné Kiss Zita, a zrt. kommunikációs referense. –  S az országokat arra ösztönzi, hogy tegyenek helyi, nemzeti és nemzetközi erőfeszítéseket az erdővel és fákkal kapcsolatos tevékenységek iránt. Például a faültetési kampányok szervezésével. 

A 2023-as év témája az Erdők és az egészség. Az eseményen az is elhangzott: a társaság élen jár a küldetés megvalósításában. A cég az elsők között alapított erdészeti iskolát, a Zselicben természeti értékeket bemutató látogatóközpontot hozott létre, Kaposváron pedig az Erdők házát

A Somogyért Erdőkért díjat is megalapították, melynek célja, hogy azok, akik kiemelkedően magas színvonalú munkájukkal, rátermettségükkel az erdőgazdálkodás terén maradandót alkottak, méltó elismerésében részesüljenek. A Somogyi Erdőkért aranygyűrű kitüntetést 1992 óta 67 munkatárs kapta meg, s 310-an oklevelet vehettek át.

A rendezvényen a szerdai víz világnapjáról is megemlékeztek, s az ünnepségen több szakember részesült elismerésben. A Somogyi Erdőkért aranygyűrű kitüntetést Kovács Attilának, a Szántódi erdészet kerületvezető erdészének adta át Fehér István, a Sefag Zrt. vezérigazgatója. 

– Úgy érzem, hogy ez a díj nem csak nekem szól, hanem kollégáimnak és családomnak is – emelte ki az 55 éves díjazott, aki 1986 óta dolgozik a zrt-nél. – Gyakornokként kezdtem, utána beosztott erdész voltam, s ha most lennék fiatal, újra ezt a pályát választanám.

Kiemelkedő munkája elismeréseként oklevelet kapott Limberger Nándor, a barcsi erdészet munkatársa, Málovics Katalin (Marcali erdészet), Kőszegi Tamás (Iharosi erdészet), Lákovics Róbert (Nagybajomi erdészet), Pitz Balázs (Zselici erdészet), Szita Bertold (Kaposvári erdészet) Várfi András (Lábodi erdészet), Bana Pál (Szántódi erdészet), Tímár Zoltánné (Csurgó gyár), Debity József (Központ). 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában