Női Röplabda

2023.03.26. 16:57

A remek blokkmunka repítette a Kaposvárt a győzelemhez

A női Extraliga negyeddöntőjének második párharcán a Kaposvári Női Röplabda Club a Fatum-Nyíregyháza együttesét fogadta. Ennek a mérkőzésnek teljesen más volt a képe az elsőhöz képest, ezúttal a KNRC nyert 3–0-ra, így egyenlített a párharc állásán.

Trancsik Zsanett

Sokkal jobban kezdtek a kaposváriak, mint a párharc első meccsén. Godó már a találkozó elején kimagasló teljesítményt nyújtott, a somogyiak hat pontjából négyet ő szerzett. Ezúttal a Nyíregyháza volt az idegesebb fél, míg a hazaiak nagyon magabiztosan játszottak és egyértelmű fölényben voltak. Nem volt túl nagy a lelkesedés a nyírségi oldalon, a kaposváriak pedig rendre eredményesebben fejezték be a támadásokat. 18–14 után sorozatban öt egységet szereztek, ebből Bodovics két ász nyitást szolgáltatott. Ebben az etapban nem tudta megszorongatni ellenfelét a vendégcsapat, a négy-ötpontos előnyét végig tartani tudta a Kaposvár, s az első szettlabdáját értékesítette is.

Továbbra is nagy volt a mosoly a somogyi lányok arcán, ám a Nyíregyháza is határozottabban tért vissza a pályára, az összecsapás során először 4–4-nél egyenlíteni is tudott. A második játszma szinte ajándék volt a röplabda szerelmeseinek, hiszen igazán hosszú és látványos labdameneteket produkáltak a csapatok. Ennek ellenére kialudni látszott a tűz a vendégek szemében, 12–6-nál már hat volt közte, míg a hazaiak nagyon felszabadultan, vidáman játszottak, a támadásaik mellett pedig a blokkmunkájuk is kiváló volt. Két egységre mégis fel tudott zárkózni a Fatum, 17–17-nél pedig egyenlített, utána fej-fej mellett haladtak az egyletek, így izgalmasabbra sikerült a végjáték, mint az első felvonásban. Igaz, nagyon elkapta a ritmust a Nyíregyháza a végére, de a második szettet is meg tudta nyerni a Kaposvár.

 

A folytatásban a somogyiaknál még mindig nagy jókedv uralkodott, míg a vendégek továbbra is idegesek voltak. Ezen a találkozón a kaposváriak jöttek ki szerencsésebben a labdamenetekből, s ennek az etapnak a képe hasonló volt az elsőhöz, hiszen négy-öt ponttal ismét eltudott húzni a hazai csapat, míg a nyíregyháziak javarészt csak futottak az eredmény után. A kaposvári blokkal nem lehetett felvenni a versenyt ezen a találkozón, ez nagyban hozzájárult, hogy a KNRC 3–0-ra megnyerte a második mérkőzést, így egyenlített a párharc állásán.

Érdekességképp a vendégoldalon hét blokkot lehetett feljegyezni, míg a hazain tizenötöt.

Kaposvári NRC–Fatum-Nyíregyháza 3–0 (16, 22, 17)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Horváth, Tillmann.

KNRC: Szedmák (11), Bodovics (7), Ubavic (17), Godó (10), Gyimes (9), Maggioni (6). Csere: Radnai (liberó), Hegyi (-), Renko-Ilic (-). Vezetőedző: Vincent Lacombe.

Fatum: Leban (8), Lászlop (6), Jurdza (13), Belova (2), Cepni (8), Kovács-Francesco (-). Csere: Tóth (liberó), Cicic (-), Valentová (2). Vezetőedző: Tomas Varga.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában