Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE

2023.06.10. 14:17

A hiányzó szintidőkért ugrottak a medencébe

Kétszáznál is több úszó ugrott szombaton a Csik Ferenc Versenyuszoda medencéjébe, hogy az 1.MCM-Diamant úszóverseny második fordulójában megszerezze a hiányzó szintidőt a közelgő korosztályos országos bajnokságra, vagy csak felmérje, hol tart a felkészülésben.

Klein Péter

Remek időpontban rendezte meg újabb eseményét, az 1.MCM-Diamant úszóversenyt az Adorján SE, hiszen a fiatal sportolók felmérhették, hol tartanak a közelgő korosztályos országos bajnokságok előtt. Sőt, azok, akik eddig még nem tették meg a sportolók által az igen gyorsnak mondott Csik Ferenc Versenyuszoda tízpályás medencéjében még szintidőt is teljesíthettek a hazánk legjobb utánpótláskorú úszóit felvonultató viadalokra.

– A versenyen huszonnégy egyesület több mint kétszáz úszója vett részt, akik az ország különböző pontjáról érkeztek, valamint a Kaposváron készülő ukrán úszók is rajthoz álltak – tudtuk meg Lengyeltóti Bencétől, a Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE világbajnokától. – A sportolóknak ez egy remek szintúszási lehetőség a korosztályos országos bajnokságokra, illetve egy kiváló erőfelmérő is, hiszen az edzők megnézhetik, hogy min kell még finomítani a nagyobb versenyek előtt.

A korosztályos versenyek a hónap végén, éppen Kaposváron kezdődnek el a LXVII. Országos Serdülő Bajnoksággal, melyen, reményeink szerint több somogyi sportoló is döntőbe kerül majd, hogy ott a legjobbját nyújtva felállhasson a dobogóra.

– Egész jól áll a felkészülésem, bár lehetnék egy kicsivel jobb állapotban is – fogalmazott Kovencz Áron, a Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE versenyzője. – Sajnos egészségügyileg nem vagyok a legjobb állapotban, de az a célom, hogy a serdülő országos bajnokságra a lehető legjobb formában legyen és kihozzam magamból a maximumot. Ezen a versenyen olyan számokban álltam rajthoz, amikben az ob-n nem fogok, csak felkészülésnek szántam, hogy megnézzem, hol tartok. Számomra a sprint, a gyors futamok fontosan. A szintidőt már korábban teljesítettem 50, 100 és 200 méter gyorsúszásban, amik a fő számaim. A fejemben merész ötletek vannak az országos bajnokságot illetően, szeretnék 50 és 100 méteren is A döntőbe kerülni, de nem tragédia, ha nem sikerül. A lényeg tényleg az, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Az, hogy Kaposváron rendezik az országos bajnokságot, hatalmas előny számomra, mivel nem szeretek idegenben úszni, főleg nem nagyobb versenyen, így nekem az egy óriási plusz, hogy egy olyan környezetben versenyezhetek, amit szeretek és ismerek.

Az 1.MCM-Diamant úszóverseny második fordulójában a rendező Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE sportolói mellett a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, a Nagyatádi Úszó és Természetjáró Egyesület, illetve a marcali NivoMed Egyesület úszói ugrottak medencébe, akik összesen 18 arany- 23 ezüst és 26 bronzéremet szereztek a remekül megszervezett felkészülési versenyen.

Az 1.MCM-Diamant úszóverseny második fordulójának somogyi dobogósai

200 m vegyes. Férfi, B: 1. Kovencz Áron (Adorján). D: 1. Szabó Albert Zétény (Adorján). Női, B: 1. Antalicz Anna (Adorján). C: 2. Hargitai Lola Jázmin (Adorján), 3. Klujber Hanna Napsugár (NivoMed).

100 m gyors. Férfi C: 1. Fehér Erik (Adorján). D: 1. Varga Bence (Adorján), 3. Rudolf Dániel Sándor (KASI). Női, B: 1. Szilágyi Zsófia (NivoMed), 2. Türgyei Dorka (Adorján). C: 2. Juhász Anna (Adorján). D: 2. Erdélyi Emília (KASI).

50 m hát. Férfi, W2: 3. Szabó Albert Zétény (Adorján). E: 2. Antalicz Botond (Adorján). F: 3. Hajnal Péter Barna (Adorján). Női, F: 3. Dékány Elza (Adorján). G: 2. Nagy Réka Jázmin (Nagyatád).

100 m mell. Férfi, B: 1. Kovencz Áron (Adorján). C: 3. Karnis Kende (Adorján). Női, B: 3. Antalicz Anna (Adorján). C: 1. Balan Csenge Kincső (Adorján.).

200 m pillangó. Férfi, C: 2. Karnis Kende (Adorján), 3. Németh Benedek (Adorján). D: 1. Varga Bence (Adorján), 2. Szabó Albert Zétény (Adorján).

50 m gyors. Férfi, E: 1. Begovácz Péter (Adorján), 2. Antalicz Botond (Adorján), 3. Lipák Benedek (Adorján). F: 3. Hajnal Péter Barna (Adorján). G: 3. Dékány Zalán (Adorján). Női, W2: 3. Farka Boglárka (NivoMed). G: 3. Nagy Réka Jázmin (Nagyatád).

100 m hát. Férfi, D: 2. Begovácz Dániel (Adorján), 3. Csordás Roland (KASI). W1: 3. Csordás Péter (KASI). Női, C: 1. Juhász Anna (Adorján).

200 m gyors. Férfi, C: 3. Németh Benedek (Adorján). Női, B: 2. Antalicz Anna (Adorján). C: 1. Hargitai Lola Jázmin (Adorján), 3. Juhász Anna (Adorján). D: 1. Konecsni Lilla (Adorján), 3. Tiszperger Szilvia (Adorján).

50 m pillangó. Férfi, E: 2. Lipák Benedek (Adorján), 3. Begovácz Péter (Adorján). F: 2. Csordás Péter (KASI), 3. Teszler Olivér Noel (KASI). Női, E: 2. Wágner Karolina (Nagyatád).

200 m mell. Férfi, D: 2. Varga Bence (Adorján). Női, C: 2. Balan Csenge Kincső (Adorján). D: 3. Gasparics-Szigeti Lilla (KASI).

50 m mell. Férfi, F: 1. Csordás Péter (KASI), 2. Hajnal Péter Barna (Adorján). Női, W2: 2. Balan Csenge Kincső (Adorján). F: 2. Dékány Elza (Adorján). G: 1. Nagy Réka Jázmin (Nagytád).

200 m hát. Férfi, D: 1. Szabó Albert Zétény (Adorján), 3. Begovácz Dániel (Adorján). W1: 2. Begovácz Péter (Adorján). Női, A: 1. Farkas Boglárka (NivoMed). C: 2. Juhász Anna (Adorján). D: 3. Erdélyi Emília (KASI).

100 m pillangó. Férfi, C: 2. Karnis Kende (Adorján). D: 2. Varga Bence (Adorján), 3. Horváth Barnabás (NivoMed). Női, B: 3. Szilágyi Zsófia (NivoMed). C: 3. Nagy Zsófia (KASI). D: 1. Dömötör Zselyke (NivoMed).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában