Gyorsan eltűntek a szolnoki automaták

Korosztályom tagjainak képzeletében a szolnoki automaták hallatán az új vasútállomáson az 1970-es években felállított ital- és ételkiadó automaták jutnak eszébe. A mostani nemdohányzó váróterem csarnokra néző falában valaha önkiszolgáló gépek sora hívta fel magára a figyelmet. Egy „bélásért” (ez volt a fém kétforintos neve) citrom vagy narancs ízre, később pedig muskotályos szőlőre hasonlító löttyöt lehetett venni. Diákként jó páran kipróbáltuk a szerkezetet. Igaz, ez némi kalanddal is járt! Az automatában néha fennakadt a pohár, és az italt szépen kicsurgatta a gyűjtőedénybe. A pénzünket azért elnyelte! 

Vehemensebb osztálytársaim a gépeket felügyelő dolgozónál kezdtek el panaszkodni, aki volt olyan rendes, hogy megigazította a poharakat, és még a pénzt is visszaadta. Hasonló esetek fordultak elő a kávét és szendvicset adó automatáknál is. Volt olyan társam, aki már eleve pohárral a kezében vágott neki a nagy kalandnak, nehogy meglepetés érje. Az ital- és kávékiadó automaták megmaradtak, sőt, bővültek is, például könyveket kiadó szerkezetekkel. 

Ha valaki azt gondolná, ekkor jelentek meg a megyeszékhelyen az első automaták, elárulom, hogy téved. Ezek a gépek ugyanis jóval a második világháború előtt feltűntek az országban. 

Ugyan ki gondolná, hogy első hírnökei a mérleg és édességárusító szerkezetek képében jelentek meg? Pontos mérést ígért két fillér bedobása ellenében az utcán felállított automata mérleg. Akkor még az ország lakossága hírből sem ismerte a személymérleget, legfeljebb az orvosi rendelőkben és a fürdőkben találkozhatott ilyenekkel. Úgy tűnik, igény mutatkozott az emberek részéről a pontos súlyuk ismeretére, mert a fővárosban már az 1900-as évek elején megjelentek ezek a gépek. Az 1960-as években állítólag huszonöt mérőegység is állt Budapest frekventált pontjain. 

A korabeli automaták legjelentősebb előállítója a fővárosi székhelyű Magyar Automatagyár és Kölcsönző Részvénytársaság volt. Ők ke­resték meg 1927-ben Szolnok vezetőit, hogy engedélyezzék ezeknek a szerkezeteknek a kihelyezését. A város nem zárkózott el az ajánlattól, és hozzájárult az önkiszolgáló gépek működtetéséhez. Így került a szolnoki utcákra két utcai automata mérleg. Egyiknek a helyét is ismerjük: a rossz hírű Gólya kocsma előtti térség. Nyilván abból a megfontolásból, ha valaki kijött az ivóból, megmérhette az alkohol okozta súlygyarapodását. (A vasútállomásról a városháza előtti piacra igyekvők útja is itt haladt keresztül.) Egyébként három mérleget egy másik cég, bizonyos Marosi és társa is elhelyezett a város közterületén. Ezek is csak pár évig működtek, mert 1930 márciusában leszerelték és eltávolították őket. 

A Magyar Automatagyár további ajánlatot is tett, mégpedig tíz áruautomata elhelyezése ügyében. A gyár levelében többek között leírta: „…Az áruautomatákra vonatkozólag tiszteletteljesen közöljük, hogy azokban kizárólag csak Stollwerck-féle csokoládék és bonbonok árusíttatnak…” A város illetékesei már az árusító automaták helyeit is kijelölték.

Ám ekkor jött a hideg zuhany a 1929–33. közötti világválság képében. 

A gyár még a mérlegek után járó bérleti díjat sem tudta kifizetni. Ezek után a cukorkaárusító gépek kihelyezéséből nem lett semmi, sőt, az előbbieket is le kellett szerelni. Az automatagyár mérlegeit 1932 áprilisában eltávolították, mi több, a hírek szerint magát a céget is felszámolták. Így ért véget a város első automatáinak története.