Probléma

2022.05.27. 11:24

Pontyok, busák tetemeit figyelték meg a horgászok a Tisza-tó felszínén

Számos horgász tapasztalt tömeges halpusztulást az elmúlt hetekben a Tisza-tavon. Juhász Máté, a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. biológusa hangsúlyozta: a sajnálatos jelenség nem egyedi, az ország több vizét is érinti ez a probléma.

Köllő Judit

Fotó: MW

A hírportálunk által megkérdezett szakértő elmondta, a tavalyi évhez képest valóban nőtt a halhullások száma a Tisza több szakaszán, azonban a jelenség a Dunát, illetve több horgásztavat is érint országszerte. Mindenesetre szomorú a látvány, amikor a víz felszínét fürkészve számos tetemet figyelhetünk meg a Tisza-tónál. 

Juhász Máté elmondta, hogy leginkább a pontyot és a busát érinti a probléma. 

– Számos tényezője lehet a halpusztulásnak – kezdte mondanivalóját Juhász Máté biológus. 

Tavasszal és nyár elején igen nagy esély van a halhullás kialakulására, hiszen a tél végére a halak immunrendszere legyengül, ami kedvez a betegségeknek.

– Ugyanis az időjárási viszonyok, mint például a hideg tél, a jegesedés, később pedig a hóolvadás időszaka nagyban befolyásolja az állatok körülményeit és táplálkozási szokásait. Ezekben a ciklusokban igazán képlékeny a jólétük, ugyanis a tél beköszöntével elfogy a tartalékuk. Az élelemhiány mellett közrejátszik még az is, hogy az elmúlt hónapokban igen kevés csapadék esett, ami nagyban befolyásolja a vizek minőségét is – tette hozzá a szakember. 

Az pedig modern világunk velejárója, hogy a halakat máshonnan telepíthetjük vizeinkbe, melynek hatására óhatatlanul történhetnek különféle megbetegedések. 

– Sok szabály vonatkozik erre a témakörre, melyeket ha a lehető legprecízebben betartunk, akkor is előfordulhat baj, azaz betegségek terjedhetnek el a halállományban – folytatta a szakértő a tömeges halpusztulás lehetséges okainak feltárását. 

– A Tisza-tónál lehetőségünk van a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság által üzemeltetett zsilipeket kinyitni, és ezzel befolyásolni a tárolóban lévő vízminőséget. A körülmények nemrég lehetővé tették ezek kinyitását, és nem is maradt el a pozitív hatás: a beáramló friss víz javított a kialakult helyzeten – mondta Juhász Máté.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában