Nem jogerős ítélet

2022.05.27. 16:30

Tizenhét év fegyházat kapott a jászladányi „darabolós” gyilkos

Pénteken a Szolnoki Törvényszék előre kitervelten elkövetett emberölés és kifosztás bűntette miatt, nem jogerősen, 17 év fegyházra ítélte azt a 30 éves nőt, aki 2019. február 24-én hajnalban egy bécsi lakásban több késszúrással megölte az élettársát. A fővádlott édesanyját, aki segített a tetemet eltüntetni, emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás bűntette miatt 2 év felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság – adott ki közleményt az ügyről a törvényszék sajtóosztálya.

Mészáros Géza

Forrás: Mészáros Géza

Jászalsószentgyörgy külterületén, a szászbereki öntözőcsatorna egyik átereszében 2019. március 2-án gyanús nejlonzsákokat találtak arra kerékpározó gyermekek. Kibontották azokat, és lesápadva tudatosult bennük, hogy felismerhetetlen testrészdarabok vannak a csomagokban. A gyanú, majd a vád, immáron pedig az első fokú ítélet szerint egy jászladányi fiatal nő ölte meg Bécsben tunéziai barátját, akinek holttestét feldarabolva és sósavval leöntve igyekezett eltüntetni. A testmaradványokat utazókofferekben, bérautóval Magyarországra szállította, ahol azt édesanyja segítségével az említett átereszben elrejtette.

A tényállás szerint az arab barát a bécsi bérleményében szinte magához láncolta párját, miközben rettentően erőszakos is volt a fiatal nővel. Több szempontból is.

Egyrészt féltékeny volt egy szintén az osztrák fővárosban élő székely fiatalemberre, másrészt a vádlott a prostitúciós tevékenységéből tartotta el a tunéziai férfit, aki cserébe ingyen droggal hálálta meg párjának az örömlány-szolgáltatásból származó könnyű keresetét. A nő véget akart vetni a kapcsolatuknak, s az első fokú ítélet szerint ezt csak úgy tudta véghezvinni, hogy megöli az arab férfit.

Az ügyben 2020. december 3-án emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség. A Szolnoki Törvényszék nyolc tárgyalást tartott, majd az utolsón, most pénteken ítéletet hozott. Az ügyészség mindkét vádlott vonatkozásában tudomásul vette a döntést. Az édesanya és védője sem fellebbezett, így az ítélet, az ő vonatkozásában a kihirdetése napján jogerőre emelkedett. 

Az ügy fővádlottja jogos önvédelemre hivatkozva enyhítésért, védője pedig téves jogi minősítés megállapítása miatt fellebbezett. Az ügy ezért másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Az ítélethirdetést követően a bíróság az ügy fővádlottjának letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig fenntartotta.

A témával kapcsolatban hírportálunk több cikkben is foglalkozott:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában