Időben kimenekültek

2023.05.27. 13:03

Leégett a négygyermekes szolnoki család háza, segítséget kérnek - galériával

Pillanatok alatt már a tetőt nyaldosták a lángok a szolnoki, Perczel Mór utcai családi háznál pénteken. A szülők a négy gyermekükkel még időben kimenekültek, de az épület lakhatatlanná vált. Holhos Sándor az édesapa elmesélte, mi történt.

P. Pusztai Nóra

Alig néhány perc alatt már a családi ház teteje is lángolt, pedig az este csak egy áramszünettel kezdődött a Perczel Mór utcai Holhos család otthonában pénteken. A városrész azonnal összefogott és támogatásukról biztosították a négygyermekes családot. Holhos Sándor az édesapa a szombatot a háznál tölti, testvérével a kárfelmérésre várnak.

– Leégett a ház – foglalta össze röviden, amikor a péntek esti történtekről kérdeztem. –  Este elment az áram a házban. Volt már ilyen, rossz idő esetén többször is előfordult, így nem gyanakodtunk semmire. A legkisebb lányom kelt fel és mondta, hogy nagyon sötét van. A feleségem kinézett, látta, hogy kintről nagy fény jön be, kiszaladt megnézni, mi a helyzet. A villanyóra, ami kívül van a ház falánál az konkrétan lángolt. Rögtön szólt, hogy ég a villanyóra, kirohantam hívtam a 112-öt és mondtam a feleségemnek, hogy a gyerekeket azonnal hozza ki a házból. Nem sokon múlt, de szerencsére épségben kiért mindenki – mesélte el a történteket.

Miközben telefonált a lángok olyan magasra égtek, hogy belekaptak a tetőbe, amit egyébként másfél éve, hatmillió forintból újítottak fel. A szigetelőanyag még inkább kedvezett a tűz terjedésének, a tető nyolcvan százaléka leégett. 

– Megijedtünk, főleg, hogy amikor telefonálás közben benéztem és az emeleten, ahol a két nagyfiam szobája van, olyan füst volt, hogy nem lehetett látni, csak perceken múlt – gyűlt össze már a gondolatra is a könny a szemében. 

A 14 és 12 éves fiúk tankönyvei is bent égnek, még szerencse, hogy csak pár hét van az iskolából. A négy és fél és hároméves lányok óvodába és bölcsődébe járnak egyébként. A feleség testvérénél húzták meg magukat, ám ez nem lehet tartós megoldás. Az első és legnagyobb feladat, hogy a lakhatásuk helyzetét az átmeneti időszakra megoldják.

– Menkó Gyula a városrész képviselője még este kijött, mondta, hogy segít, szombaton is már többször beszéltem vele. Próbálnak ideiglenes lakhatást biztosítani – mondta a férfi.

Hozzátette, a kárfelmérés után a tetőt mindenképpen meg kell csináltatni és a villanyhálózatot is újra kell húzni.

A legnagyobb segítség az anyagi támogatás volna a felújításhoz, a ház rendbetételéhez, mert magunktól nem tudjuk megcsinálni 

– emelte ki Holhos Sándor.

Amennyiben teheti, utalással is segítheti a családot!

Bankszámlaszám: 12053005-01100638-00100008 (Holhos Sándor)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában