Nyíregyháza

2022.05.27. 17:59

Így halt hősi halált a nyíregyházi vadászpilóta

Utolsó bevetésén egy újfehértói pilótát kísért, amikor több száz ellenséges géppel találták szemben magukat.

vitéz Komiszár Dénes helytörténész

Fortepan/Berkó Pál

Május utolsó vasárnapja hazánkban a hősök napja. Ebből az alkalomból a levéltári kutatások alapján egy olyan pilótára emlékezünk, aki éppen száz évvel ezelőtt, 1922-ben született, s huszonkét évesen az életét adta a hazáért. 

Amerikai kötelék a légtérben 

Vitéz Ditróy Emil Csabáról van szó, aki Nyíregyházán született 1922. május 13-án. Paulik János evangélikus lelkész keresztelte június 12-én. Szülei a lutheránus Dittmar Emil tüzértiszt és a református Kovách Gabriella voltak, s a huszárlaktanyában laktak. 

A korszak előírásai szerint az édesapa Ditróyra magyarosította a nevét. Ditróy Emil középiskolai tanulmányait a debreceni M. Kir. Áll. Fazekas Mihály Gimnáziumban végezte 1937 és 1941 között. Jeles osztályzatot ért el testnevelésből, gyorsírásból, hittanból, rajzból, jót kapott francia társalgásból. 1943. december 6-án avatták hadnaggyá a M. Kir. Vitéz Nagybányai Horthy István Honvéd Repülő Akadémián, Kassán. 

Ditróy Emil | Fotó: levéltár
Forrás: Picasa

Halálának előzményei: 1944. november 5-ét írtak. Novemberhez képest ragyogó meleg idő volt, majdnem felhőtlen. A valószínűtlenül kék eget csak délelőtt 10 óra után kezdték az alacsony szintű gomolyfelhők szegélyezni. A rádióból lehetett megtudni, hogy a Dunántúlon erős amerikai kötelék van bécsi iránnyal rárepülésben. 

Aznap a startkészültséget a M. Kir. Honvéd Légierő 101. Puma Vadászrepülő Osztály 3. „Drótkefe” Vadászszázad hajózói adták, éppen ebédhez készültek. Vitéz Debrődy György (1921–1984) századparancsnok elkiáltotta magát: „Ebéd! Gépkocsira!” 11 óra 55 perckor parancs jött: a Pumáknak 12 óra 5 perctől startkészültség. Több mint egy hónapja nem volt igazi amerikai bevetés. Aznap elmaradt az ebéd. A 101/1. „Zongora”, a 101/2. „Retek” és a 101/3. „Drótkefe” vadászszázadok hajózói a magasba emelkedtek.

Irány 220 fok, Nagykanizsa–Tapolca útvonal, 8000 m magasság. Visszatérő négymotoros kötelék, 800 gép, ebből 100-200  P-51 Mustang vadászgép. Saját erő: 20  Messerschmitt Bf 109-es gép. Az újfehértói vitéz Tóth Lajost (Drumit) Ditróy kísérte, Fábián István (Koponya) őrmester felvisított a rádióba: „Előttünk bombázók!” Délnyugati irányban tartottak hazafelé. Betöltötték az egész látóteret. Kettős vezérsíkú Liberatorok. 

A Bécs-Floridsdorf olajfinomítóit támadó és már visszatérőben lévő, több mint 500 amerikai bombázó egyik kötelékét a „Zongora” vadászrepülő-század megtámadta. A magyar vadászok 4 bombázót lelőttek Nagykanizsa térségében. Időközben az amerikai P-51 Mustangok megérkezésekor a vadászköteléket szétszórták, és a túlerő elől menekülő magyar vadászok közül Gáspár József zászlós, Lőrincz Mátyás őrmester és Hoy Tibor szakaszvezető gépét lelőtték. Mindhárom vadászrepülő életét vesztette. 

Posztumusz kitüntetés 

Az amerikaiak Veszprémig üldözték az osztály gépeit. Domján Pál őrmester közben lelőtt egy Mustangot. Ditróy Emil gépét a repülőtérig üldözték, leszállás közben több találat érte, ő is súlyosan megsebesült, testén, fején súlyos sérülésekkel, törésekkel, de még eszméletben emelték ki a gépből és szállították a veszprémi kórházba, ahol aznap este meghalt. Posztumusz tüntették ki a hadiszalagos és kardos Magyar Érdemrend lovagkeresztjével. 

Utolsó lakcíme Nyíregyházán a Szent István utca 15. szám alatt volt, a régi ház ma is áll. Földi maradványait 1947 novemberében exhumálták és hozták haza Nyíregyházára, az Északi temetőbe, ahol az I. parcella 3. sor, 629. sírjában helyezték végső nyugalomra. Síremléke leromlott állapotban van, a napokban a Vitézi Rend tagjai hozták rendbe a hősök napja alkalmából. Megérdemelné, hogy méltó körülmények között nyugodjon, hiszen a legdrágábbat, az életét adta a hazáért. 

Gyuricza László és Lajter Imre megtisztította a síremléket | Fotó: a szerző

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában