SóstóZoo

2022.06.28. 17:45

Ismét Európa legjobbja lett a park

Egyre vonzóbb a közönség számára, de az állatgondozás és szaporítás mestere is a Nyíregyházi Állatpark.

Immár harmadszor Európa Legjobb Állatkertje lett az ötszázezer látogató alatti kategóriában a Nyíregyházi Állatpark, a bejelentésre és a díj átadására – amihez Anthony Sheridan független állatkerti szakértő személyesen utazott Nyíregyházára – kedden hívták össze a sajtót. Mielőtt ennek a különleges alkalomnak a taglalására rátértek, Gajdos László igazgató egy másik jelentős eredményre is kitért. Az idén áprilisban dr. Papp Endrét, a park igazgatóhelyettesét az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) az elnökévé választották.

– Korszakos eredmények ezek a most 25 éves intézményünkben, és az, hogy az egyik kollégánk Európa első számú vezetője lehet, nem csak személyes siker, de az állatpark szempontjából is megtiszteltetés. Reméljük, hogy újraválasztják, és az is marad – hangsúlyozta a Sóstó Zoo igazgatója. – Még emlékszem, amikor egy fiatal, 26 éves leendő állatorvos azzal kopogtatott be a parkunk ajtaján, hogy állatkerti állatorvos szeretne lenni. Korábban nem ismertem, egy nagyon kedves közös ismerős mutatott be bennünket egymásnak. Akkor végezte az állatorvosi egyetemet, és gyakorlatra jelentkezett. Egy évre beállt a fiúk közé állatgondozónak, így mindenkit megismert, és ugyanígy őt is mindenki megismerhette. Azután úgy alakult az élet, hogy az állatgondozó nagyon hamar állatorvos lett, és alig egy fél év után, 28 éves korára az igazgatóhelyettesi pozíciót is betöltötte. Közös munkába kezdtünk, és 2006-tól zoológiai száguldásnak indult a cég, mostanra csúcsokra érve. Amikor Endre elment az első EAZA-gyűlésre, még nagyon nagy zavarban volt, ma viszont már ő irányítja az EAZA Office-t, és azt a közel 400 állatkertet Európában, amelyek tagjai a szövetségnek. Igazán büszkék vagyunk arra, hogy ma az állatkerti szakmát Nyíregyházáról irányítják – adott hangot nyilvánvaló büszkeségének Gajdos László, átadva a szót a jó hír hozójának, Anthony Sheridannek.

– Megtisztelő számomra, hogy újra önöknél prezentálhatok. Ez a tizenkettedik utam Nyíregyházára, 2009-ben találkoztunk először, és azóta fontos fejlődésekről tudok beszámolni. Felmerülhet, hogy Nyíregyháza miért ebben a kategóriában szerepelhet ismét az élen. Egyszerű erre a válasz: ezúttal a Covid miatt a 2019-es állapotokat figyelembe véve született meg ez az eredmény, éppen ezért őszintén remélem, hogy Nyíregyháza átlépi ezt a félmilliós határt, ahogy már bizonyára meg is tette. Az elmúlt 13 esztendő alatt folyamatos fejlődést tapasztaltam, ami az európai állatkertek között kiemelkedő. Az első igazi mérföldkőhöz az intézmény a Zöld Piramis megnyitásakor érkezett meg, volt szerencsém akkor is itt lenni, és mindjárt nagyot ugrottak az értékelési rendszerembe – mutatott rá a szakértő.

Anthony Sheridan
Anthony Sheridan és dr. Papp Endre
Forrás: Sipeki Péter

Anthony Sheridan rámutatott: a városi fenntartásban lévő állatkertek között a nyíregyházi a leggyorsabban fejlődő, és két fontos pozíció birtoklása egy intézményen belül – mint tudjuk, Gajdos László a Magyarországi Állatkertek Szövetségének elnöke – kivételes helyzetet teremt, tovább erősítve az elismertséget, újabb fejlődési lehetőségeket kínálva.

A folytatásban a független állatkerti szakértő egy rövid prezentációval az általa kidolgozott értékelési rendszert is megvilágította, amit ma már Európa 45 ilyen vagy hasonló intézménye elismer. A mostani eredmény megállapításához 2020 januárjában küldtek ki az állatkerteknek egy-egy kérdőívet, amit március végére kellett visszaküldeni. Éppen az volt az az időszak, amikor mindenki szembesülni kényszerült a Covid okozta gondokkal. A munkát a szakértő természetesen nem egyedül végzi, mostanság annak jelentős részét megosztja a Zürichi Zoo igazgatójával, Alex Rübellel.

Nem győzte magasztalni a nyíregyházi parkot, ahol ma már több állattal rendelkeznek, és többet is mutatnak be, mint a legnagyobb nevű európaiak, sok sikert kívánva a Jégkorszak projekthez is. Persze azon túl, hogy a látogatószám egy kiemelt értékelési szempont, az állattartás mellett a botanikai megjelenést is árgus szemekkel figyeli, és a Sóstó Zoo ebben is kiemelkedő, példát mutatva más állatkerteknek a kontinensen, egy olyan időszakban, amikor egyre erősebbé válik a versengés.

Gajdos László igazgató a díjjal
Forrás: Sipeki Péter

Zárásképpen elmondta: Délkelet-Ázsiában a sárga orrú gibbonok megmentésére felépítettek egy intézményes projektet. Eddig 32 ország állt az ügy mellé támogatóként, Magyarországról egyedül a Sóstó Zoo, amiért külön elismerés illeti, ugyanis a Covid óta az ilyen konzervációs programok támogatása a Covid óta nem kis terheket ró az állatkertekre.

Az esemény végén még egyszer szót kért Gajdos László, boldogan konstatálva, mekkorát léptek előre az elmúlt 25 esztendő alatt. Mint rámutatott az eredményeknek sorát az is szaporítja, hogy dr. Papp Endre helyettesei is komoly szerepet töltenek be az európai állatkerti tartástechnológiák továbbfejlesztésében. Boda Ferenc az európai vörösóriás kenguru programfőnöke Varga Attila pedig az Európai Akváriumok Szövetségének elnökségi tagja. Az utóbbi olyan csoportot vezet, amely a csontos halakért is felel. 

Címkék#sóstózoo

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában