Szerencsétlenség

2022.08.19. 11:05

Egy fiatal rendőr a parádsasvári motoros baleset egyik halálos áldozata

Szörnyű baleset történt augusztus 18-án, csütörtök délután Parádvásár közelében a 24-es főúton, ahol két motoros összeütközött. A baleset következtében mindkét járművet vezető férfi életét vesztette.

Fotó: police.hu

Hosszú órákig helyszíneltek a rendőrök a 24-es főút 20-es kilométerénél, ahol történt a baleset. Az Agria Tv értesülései szerint egy Parád felé tartó Honda egy jobbos kanyarban áttért a bal oldali sávba, ahol ütközött egy szemből érkező motorral.

A baleset során a két motor vezetője, egy 32 éves és egy 49 éves férfi életét vesztette, valamint egy személy megsérült – közölte a heol.hu hírportállal Mezeiné Kovács Nikoletta megyei rendőrségi sajtóreferens.

A Baon.hu értesülései szerint a tragédia egyik áldozata egy kiskunmajsai férfi, aki Kiskunhalason a Készenléti Rendőrség állományában dolgozott. Úgy tudjuk, hogy a rendőrrel utazott a motoron a párja is, információink szerint a nőt súlyos sérülésekkel szállították a mentők kórházba.

A közösségi oldalokon sokan osztották meg a tragédiáról szóló hírt és ellepték az oldalakat a részvétnyilvánító üzenetek.

– „Pont ott voltam, úgy a tizedik autóként érkeztem, de már akkor néhány ember próbálta őket újra éleszteni. Két családnak nagyon szomorú ez a nap, egy ember hibája miatt.” „Egyre több az emlékhely az út mellett ezen a 15 kilométeren” – írta az egyik hozzászóló.

Egy másik kommentelő azt írta, hogy „sajnos előttünk történt ez a borzalmas baleset, mentők, helikopterek érkeztek a helyszínre”, „nagyon sajnálom a történeteket, mert mindenkit vár valaki haza.”

A baleset pontos körülményeit a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!