Ne gombapaprikás legyen az utolsó vacsora!

A Búza téri piaccsarnok gombavizsgálójának irodájában a hét minden napján már reggel hat órától nagy a sürgés-forgás, a környék legelhivatottabb gombaszedői teli kosarakkal várják a nyitást, de délelőtt és kora délután is egymásnak adják a kilincset az emberek. A hajnali hűvös és az intenzív esőzés hatására rohammód szaporodnak a gombák, ezzel párhuzamosan pedig Dudás Roland, a „kalaposok” avatott szakértőjének munkája is sokasodik. Míg beszélgettünk, feltorlódott a sor, de a postán vagy a boltban tapasztalt türelmetlenségnek nyoma sincs az arcokon. Várakozás közben kedélyesen elbeszélgetnek, megmutatják egymásnak a friss „zsákmányt”, receptet cserélnek, míg sorra nem kerülnek.

– Az ehetőek közül őzláb-, csiperke-, szegfű-, pöfeteg, szürke tölcsérgombával találkozhatnak leggyakrabban a gombaszedők a megyeszékhely és környékén, de a legmérgezőbbek, a fehér és a gyilkos galóca, a pókhálós gombák is ugyanúgy jelen vannak. Sajnos általánosságban elmondható, hogy nem igazán ismerjük a gombákat, az iskolában is keveset, néhány órát foglalkoznak a témával. Talán éppen ez az oka annak, hogy aki rendszeresen szed egy-két fajtát, mással nem is próbálkozik. Ha mégis, nem ritka, hogy a gyűjtött mennyiség fele enyhén, az ötöde pedig nagyon mérgező – vázolta fel nagy vonalakban Dudás Roland. Amikor döbbenten megjegyeztem, hogy akkor ő elég gyakran ment emberéletet, szerény mosollyal annyit felelt: szinte naponta. No igen, nem minden hős visel köpenyt.

Eleinte érdemes külön szedni

– A gombaszedők legjobb barátja a gombahatározó, amiből van mobilos applikáció is, de az meglehetősen sokat téved, ellentétben a könyvvel. Érdemes rászánni az időt, szétnézni az erdőben, réten, ismerkedni a fajtákkal. Azt is fontos lenne tudnia mindenkinek, hogyan néz ki ugyanabból a gombából egy első osztályú, fiatal, illetve egy idős, amit már nem kellene leszedni. Legyen szó azonban akár kezdőkről, akár veteránokról, érdemes minden alkalommal behozni és megmutatni a leszedett gombákat, mert az ördög nem alszik. A nap végére az enyhén mérgező gombákból legalább két zsáknyi összegyűlik, szerencsére az igazán veszélyesekkel ritkábban találkozunk – árulta el a szakértő.

Volt lehetőségem végigasszisztálni néhány vizsgálatot. A gombaszedők kiterítették az iroda asztalán a zacskók, szatyrok, ládák tartalmát, Dudás Roland pedig figyelmesen, egyet-egyet kézbe véve átnézte mindet. Az idősebb, esetleg már férges, valamint az egészségre ártalmas gombákat azonnal kidobta, közben készségesen válaszolt a felmerülő kérdésekre is, magyarázott, ha kellett, rögtönzött bemutatót tartott. Közben megtudtam: ha nagyon mérgező, például gyilkos galóca keveredett a bevitt gombák közé, az összes megy a kukában, ha pedig kevésbé toxikus fajta vegyül a többi közé, csak azt dobják ki, az ehetőket el lehet vinni. Jó tanács: a kezdőknek érdemes külön-külön, jól szellőző dobozban gyűjteni a gombákat, szín, kalapméret, egyéb tulajdonságok alapján csoportosítani, így vizsgálat után biztos nem térnek haza üres kézzel.

S hogy milyen tüneteket tapasztalhat, aki enyhén, és milyet, aki nagyon mérgező gombát eszik?

– Az előbbiek megússzák enyhébb rosszulléttel, gyomorpanaszokkal, míg mondjuk a gyilkos galóca esetében a viszonylag hosszú lappangási idő után csillapíthatatlan hányás és hasmenés jelentkezik, két-három nap után azonban enyhülnek a tünetek. Ekkor jön a mérgezés második szakasza, ami súlyos májkárosodáshoz, tudatzavarhoz, a vese leállásához és a keringés összeomlásához vezet. Orvosi segítség nélkül a beteg nem éli túl az áldozatok beszámolói szerint egyébként finom gomba elfogyasztását – magyarázta a szakértő, s hozzátette: ha bárkiben felmerül a mérgezés lehetősége, azonnal hívjon mentőt.

Nem érdemes kockáztatni

Mátis Józsefné még a nyírszőlősi otthona kertjében szedett, körülbelül tíz dekányi szegfűgombát is megvizsgáltatta.
– Édesapám gombaszakértő volt, de én nem tanultam meg rendesen a szakmát. Két dolgot viszont tudok. Egy: mindegyik ehetőnek van mérgező párja, kettő: ebből nagyon finom levest fogok főzni – rázta meg a papírzacskót Marika néni.
– Zempléni születésű vagyok, ott rengeteget gombásztunk. Nyíregyházán ugyan kisebb a gombakészlet, de ha alkalom nyílik rá, kimegyünk és keresgélünk. Csak olyan fajtákat szedünk le, amiket ismerünk, de a biztonság kedvéért mindig elhozzuk a szakértőhöz. A múltkor is talált egy mérgezőt az ehetők között. Nagyon hasonlítanak ezek a gombák egymásra, óvatosan kell velük bánni – bólogatott Molnár Gábor, aki egy szatyornyi kalapossal érkezett, és annyival is távozott Dudás Roland irodájából. Nem úgy Tóth Miklósné – a kótaji nyugdíjas ugyanis egy ládányi gyönyörű, fiatal és hívogató gombát hozott a szakemberhez. És milyen jól tette!

– Az őzláb- és a szegfűgombát jól ismerem, azokból otthon is van bőven. A gombás könyv szerint ez is ehető – mutatta ismét a szerzeményét –, de azért megmutatom, biztos, ami biztos – kacagott jókedvűen a hetvenedik születésnapjához közeledő Gizike néni, aki gyakran készít az általa szedett gombából pörköltet, de rántva is szereti a család. Szívesen ad az ismerősöknek is a friss szedésből, de csak azután, hogy rábólintott a szakember.

– Ez itt karbolszagú csiperke – állapította meg a Búza téri piaccsarnok gombaszakértője, majd megvágta a tönk alját, hogy megmutassa annak jellemzően sárga színét.  – Ez a gomba vegyszerszagú és kellemetlen ízű, enyhén mérgező, hányást, hasmenést, esetekben tartós gombaundort okoz – sorolta a tüneteket Dudás Roland, majd egy elegáns mozdulattal a láda teljes tartalmát a szemetesbe borította. 

CsA