Szpari

2022.10.02. 16:59

Colos duplázott, három pont Gyirmótról

A Szpari megszerzet első idegenbeli győzelmét, Pekár is pályára lépett.

Novák Csanád kétszer is örülhetett góljának

Fotó: Pusztai Sándor

Már szombaton elutazott Gyirmótra a Szpari, a másodosztályú focibajnokság kilencedik körében vasárnap létek pályára a felek. A legutóbbi gyirmóti kiruccanást 1-0-ás győzelemmel zárta a nyíregyházi együttes. A sérültek, Vass Patrik és Adamcsek Máté mellett újabb maródi volt, mégpedig Papucsek Barna. A kispadra ült viszont a legújabb szerzemény, azaz Pekár László.

Dinamikusan kezdett a Gyirmót, öt perc alatt három szögletet is elértek, igaz eredmény nélkül. A kilencedik perben a sárgában játszó hazai Helembai Márk és a fehérben pompázó Farkas Bendegúz összefejeltek. Mindketten a földre kerültek, a játék percekig állt, mert a hazai játékost kellett a gyepen ápolni. Végül hordágyon tették be a pályára érkezett mentőbe és le kellett cserélni a hazai focistát. Farkas folytatta a játékot.

Úgy tűnt, az este megfogja a hazaiak, ám nem így történt és a tizenötödik percben Medgyes Zoltán bal oldali beadását követőn Herjeczki Kristóf 10 méterről lőtt a kapuba. Nem sokáig örülhettek a vendéglátók, mert a közeli Győrben nevelkedő Novák Csanád, azaz Colos lecsapott Kovács Milán rossz hazaadását hat méterről a kapuba passzolta (1-1). A harmincadik percben Farkas nagy helyzetben lőtt mellé, majd Gresó Mátyás szabadrúgása suhant el a jobb sarok mellett.

Kiegyenlített volt a játék, így kissé váratlanul jött az újabb hazai gól. Szegi Vince jobb oldali beadása után a nem éppen hórihorgas Medgyes 8 méteres, földről felpattanó fejese a kapu jobb oldalában kötött ki. (2-1). És még nem volt vége, mert az első félidő ötperces ráadásából kettő ment el, amikor Sigér Ákos jobb oldali beadása után Pantovics Nikola közelről a kapuba sodorta a labdát. (2-2).

Szünetben nem cseréltek a csapatok, a hazaiak támadtak többet, ám negyedóra sem kellett, hogy előnybe kerüljön a Szpari. Novák cselezte be magát balról a tizenhatoson belülre, majd 14 méterről, jobbal a kapuba tekert. (2-3). Lüktető volt a játék, a hazaik cserékkel frissítettek, a nyíregyháziak pedig visszább álltak és bíztak egy jó kontrában.

Aztán Huszák Géza is elkezdett cserélni, frissítette a csapát és ezzel is igyekezett megtörni a hazaiak lendületét. A hazaiak nyomtak és egyszer a kapufa is velünk volt. Nem sokkal később ismét Szpari-mezben lépett pályára Pekár László.

A gyirmótiak aligha ilyen eredményt képzeltek el, hiszen másodikként fogadták a tizenötödik nyíregyháziakat. Pontozásos sportág esetében lehet, hogy jobban jártak volna, ám a fociban az számít, hogy ki szerez több gólt. Ez most a Szpari javára döntött, és összességében nem érdemtelenül szerezték meg a három pontot Novák Csanádék, akit a ráadásban lecseréltek, hogy megtapsoltassák a maroknyi nyíregyházi drukkerrel.

 Labdarúgó NB II., 9. forduló

Gyírmót FC Győr–Nyíregyháza Spartacus 2–3 (2–2)
Győr-Gyirmót,  Alcufer Stadion. 618 néző, v.:  Derdák (Kulman, Nagy)
Gyírmót:: Rusák – Szegi, Hudák, Csörgő, Helembai (Nahirnij, 12.) – Nagy  (Berki, 63.), Vass (Soltész, 79.), Kovács M. – Herjeczki (Kovács D., 79.), Pethő (Simon, 63.), Medgyes. Vezetőedző: Csertői Aurél
Nyíregyháza Spartacus:: Nagy. – Szokol, Baki, Gengeliczki, Jánvári – Márkus, Sigér, Farkas B., Pantovics (Pekár, 79.) – Gresó (Szerető, 74.), Novák (Csősz, 92.). Vezetőedző: Huszák Géza.

Gól: Herjeczki (15.), Medgyes (38.), ill. Novák Cs. (17. és 59.), Pantovics (45+2.) 

 

Mesterszemmel

Csertői Aurél: Fiatal játékosunk, Helembai Márk sajnálatos sérülése miatt másodlagos a vereségünk. Védekezésünk ne volt stabil, hibát hibára halmoztunk, szereztünk kettő gólt magunknak, kettőt pedig a vendégeknek. Hazai pályán nem szabad három gólt kapni. Kevés volt a kreatív gondolat a szikla szilárd védelemmel szemben.

Huszák Géza: - Mindenek előtt gyógyulást kívánunk a vendégek megsérülő játékosának, Helembai Márknak! Egy jó iramú, színvonalas mérkőzést játszottunk, és mutatja csapatunk tartását, hogy kétszer is hátrányból álltunk fel. A Gyirmót megmutatta, hogy nem véletlenül tartozik az élcsapatok közé, nagy fegyvertény elvinni innen a három pontot. 

 

További eredmények

Dorogi FC–HR-Rent Kozármisleny 1-3 (0-2)
Szentlőrinc–Diósgyőri VTK 2-0 (2-0)
MTK Budapest–Aqvital FC Csákvár  1-4 (0-3)
Kolorcity Kazincbarcika SC–ETO FC Győr  0-0
Pécsi MFC–Szombathelyi Haladás 1-10 (0-0)
FC Ajka–BFC Siófok 3-1 (2-1)
Tiszakécskei LC–Soroksár SC 1-0 (0-0)
Békéscsaba 1912 Előre–Credobus Mosonmagyaróvár 0-1 (0-0)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Budafoki MTE 2-1 (1-1)

 

A bajnokság állása

 1. MTK Budapest 8 6 1 1 30–12 19
 2. Gyirmót FC Győr 9 5 1 3 17–  9   16
 3. Pécsi MFC 8 4 4 – 10–  6    16
 4. Diósgyőri VTK 9 5 – 4 15–12   15
 5. Kazincbarcika 8 5 – 3 12–13    15
 6. ETO FC Győr 8 4 1 3 10–  6   13
 7. Soroksár SC 8 3 4 1 13–11   13
 8. Szentlőrinc SE 9 3 4 2 14–14     0 13
 9. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 8 3 3 2 11–10    12
10. FC Ajka 8 3 2 3 11–  9   11
11. Nyíregyháza Spartacus 9 3 2 4 12–11   11
12. Tiszakécske 8 3 2 3   7–  8   11
13. BFC Siófok 8 3 2 3   7–  9    11
14. Békéscsaba 1912 Előre 9 2 3 4 13–13       9
15. Szombathelyi Haladás 8 2 3 3   6–  8      9
16. Mosonmagyaróvár 9 2 2 5   8–17     8
17. Kozármisleny 9 2 1 6 11–19     7
18. FC Csákvár 8 1 4 3   6–  9    7
19. Budafoki MTE 8 1 4 3   6–12     7
20. Dorogi FC 9 1 3 5   7–18   6
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában