Kelet-retró

2022.11.28. 15:25

5 rendőrkocsival 50 kilométeren át üldözték a mátészalkai wartburgost

Felidézzük, miről írt a Kelet-Magyarország évtizedekkel ezelőtt ezen a napon.

Illusztráció:: Shutterstock

1972. november 28., kedd

Öntők versenye Kisvárdán 

Öntödei versenyt rendeztek szombaton az Öntödei Vállalat kisvárdai gyáregységében. Ez volt az első fordulója annak az induló versenysorozatnak, amelyben a szakma fiatal képviselői adnak számot tudásukról, az üzemi, a megyei, majd területi döntők után pedig a televízió nyilvánossága előtt. Kisvárdán az üzemi vetélkedő egyben a megyeit is jelentette, mivel a hét helyi induló mellett csupán egy fiatal nevezett más vállalattól, a tiszavasvári MEZŐGÉP-től. 

Két szempontot vettek figyelembe: 30 éven aluli és szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők indulhattak. A nyolc versenyzőnek elméleti, gyakorlati és politikai kérdésekre kellett válaszolniuk. Az elméleti kérdéseket úgy állították össze, hogy a 12 tételcsoport a szakma minden területét érintse, így olyan felkészültséget kívánt a fiataloktól, hogy a győztesek tudása egy-egy szakmunkásvizsga színvonalával egyenértékű volt. Olyan részletességgel kérdeztek, ami egy átlagos politikai műveltséghez szükséges. Külpolitikai kérdéseken kívül szerepeltek a KISZ-kongresszus határozatai is. 

A gyakorlati verseny egy közepes bonyolultságú egyedi munkadarab kézi megformálása és kiöntése volt. Másfél óra helyett 44 perc alatt készültek el a munkák, ami azért is szép eredmény, mert a fiatalok a napi munkájuk közben gépekkel öntenek, kézi megmunkálással alig találkoznak. Az összegezés után Dolhai László végzett az első helyen, második Filó László - mindketten a kisvárdai gyár szakmunkásai. A harmadik helyen Török András végzett, a MEZŐGÉP dolgozója. Az első három helyezett jutott tovább a területi középdöntő versenyeire.

2002. november 28. csütörtök

Öt rendőrkocsival ötven kilométeren át üldözték a mátészalkai wartburgost

Szerdára virradó hajnalban egy 32 éves mátészalkai férfi fizetés nélkül lépett meg Wartburgjával az egyik fehérgyarmati benzinkútról. A benzinkútról kedden 23 óra 48 perckor érkezett a bejelentés a kapitányságra, miszerint egy Wartburg megtankolt, majd fizetés nélkül elszáguldott. Ettől kezdve indult be az ámokfutó autós akciófilmet idéző üldözése. A hajszába egyre több rendőrkocsi bekapcsolódott, sőt még a mátészalkai kapitányságról is érkezett segítség. 

Az üldöző rendőrök elsősorban arra ügyeltek, hogy ne történjen személy sérülés, éppen ezért óvatosan jártak el. Talán emiatt is kerültek többször életveszélybe, amikor fülön akarták csípni a menekülő férfit. Először Szamosbecsnél érték be, amikor a menekülő hirtelen hátramenetbe kapcsolt és kis híján elgázolta a feléje haladó rendőröket. Hasonló volt a helyzet Szamoskérnél is, amikor egy földútra tévedt a hajszolt autós, megállt, majd szintén rükvercbe kapcsolva csúszott ki a rendőrök keze közül úgy, hogy Zilai Tamás őrmestert elsodorta, a bal kezén sérült meg. Sprével ugyan befújt a sofőr felé, de őt ez nem zavarta meg a menekülésben. Nem sokkal utána Tunyogmatolcsnál a hídon szorította le az útját álló egyik rendőrségi kocsit, jelentős kárt okozva. 

Már Fehérgyarmatnál folytatták az üldözést, amikor a kapitányságvezető parancsot adott a fegyverhasználatra, ami kizártan az üldözött autóra vonatkozott. Azt is olyan helyen és körülmények között, hogy emberi élet ne kerüljön veszélybe. Erre azért volt szükség, mert az ámokfutó a közúton közlekedők életét is nagyban veszélyeztette esztelen száguldásával. 

Az első perctől az ámokfutó nyomában lévő Zilai Tamás egy alkalmas helyzetben nem habozott, hat lövést adott le az autó bal hátsó kerekére, arra az oldalra, ahol a hátsó ülésen nem tartózkodott senki. Ugyanis mint utólag kiderült, a sofőrön kívül még ketten ültek az autóban. Az utasok elmondták, hogy többször figyelmeztették a száguldót, hogy álljon meg, de az nem hallgatott rájuk, azt válaszolta, lerázza a zsarukat. 

A kerékbe csapódott lövések okozta defekt ellenére az autó még 6 kilométert menekült, míg végül kattant a bilincs a férfi csuklóján. Az említett könnyű sérülésen kívül más nem történt, viszont két rendőrségi kocsi megrongálódott. F. L. ellen hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és ittas járművezetés alapos gyanúja miatt indult eljárás. Az ügyet a megyei ügyészségi nyomozóhivatal vizsgálja tovább. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában