Nyíregyháza

2022.11.30. 14:00

Földút és sár helyett aszfalt, járda (fotók)

Lezárult egy ötmilliárd forintos útépítési és -felújítási program a megyeszékhelyen.

Halkóné dr. Rudolf Éva önkormányzati képviselő és dr. Kovács Ferenc polgármester közösen tekintette meg a felújított Makay István utcát szerda délelőtt Nyíregyházán.

Fotó: Pusztai Sándor

Tavaly tizen­nyolc, az idén pedig húsz földutat aszfaltoztak le Nyíregyházán annak az ötmilliárd forintos útépítési és -felújítási programnak a részeként, aminek a záró sajtótájékoztatóját szerda délelőtt tartották a Makay István utca és a 4-es Huszárok útja kereszteződésében.

 

– Több szempontból is kiemelkedő volt ez az útfejlesztési csomag. Egyrészt csak Nyíregyháza részesült ilyen nagy összegű kormányzati támogatásban, másfelől a csomag részeként több ütemben összesen 38 földút kapott szilárd burkolatot, ami jelentős fejlesztés a megyeszékhely életében – mutatott rá dr. Kovács Ferenc. Nyíregyháza polgármestere kifejtette: amellett, hogy uniós pályázati forrásból megújult a Szarvas, a Széchenyi és a Szent István utca, jövő héten befejeződik az ipari parkhoz vezető út helyreállítása, illetve megkezdődött a Szélsőbokori út rekonstrukciója, a 2019-ben indult és most zárult ötmilliárd forintos programnak köszönhetően nagyon sok lakóutca korszerűsödött.

Stratégiai fejlesztések

S hogy a sajtótájékoztató helyszíne miért a Makay István utca és a 4-es Huszárok útja kereszteződése volt?
– Kiemelkedő jelentőségű útja ez a csomagnak: 890 méter hosszú és 6,5 méter széles út, útpadka, járda, gyalogátkelőhely épült itt, végre van közvilágítás. Ez tehát egy komplex, s nem utolsósorban jövőbe mutató fejlesztés, hiszen egy másik városrész irányába folytatódik majd. Nagy stratégiai közútfejlesztési programjaink is futnak,   kivitelezési szakaszban van a nagykörút bezárása, a környezeti hatástanulmányok készítésével megkezdődött az északi elkerülő tervezése, de szeretnénk a Tokaji úti aluljáróval és az intermodális csomóponttal kapcsolatos elképzeléseinket is megvalósítani. Azt gondolom, hogy Nyíregyháza már egy teljesen más képet mutat, mint tíz évvel ezelőtt, amikor elkezdtük a közútfejlesztési programunkat – mondta dr. Kovács Ferenc.

Megnövekedett a forgalom

Halkóné dr. Rudolf Éva önkormányzati képviselője hozzátette: a programban a településrész két útja is szilárd burkolatot kapott.
– Amikor egy ilyen út megépül és átadjuk, az örömbe mindig vegyül egy kis üröm is. Utóbbit idézőjelbe is tehetjük, mert bár megnövekedett az átmenő forgalom, ami a későbbiekben komoly feladatot adhat a NyírVV-nek, azonban nagyon örülnek az itt élők a régen várt korszerűsítésnek.

 KM,


 

Címkék#út

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában