Bűnügy

2023.02.01. 10:30

Svájcban üzemeltetett bordélyt - t ízmilliókat keresett a kizsákmányolt nőkön a nyíregyházi férfi

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emelt vádat az ellen a nyíregyházi férfi ellen, aki az általa beszervezett sértettek prostitúciós tevékenységéből származó pénzből tartotta el családját.

Forrás: shutterstock

A vádlott 2015. óta Svájcban élt életvitelszerűen, ahol a 2021. július 20. napján történt őrizetbe vételéig egy bordélyházat vezetett.

A férfi a nőket folyamatosan Magyarország területéről toborozta részben internetes hirdetésen keresztül, részben pedig hozzá köthető ismeretlen személy közreműködésével. A vádlott általában olyan nőket választott – akiknek a kiutazási költségét is gyakran megelőlegezte –, akik munkanélküliek, ellehetetlenült, kilátástalan élethelyzetű rászorulók voltak. A férfi a vádirat szerint összesen 11 sértett Svájcba történő kiutazását és prostitúciós tevékenységük végzését segítette elő, a nők által keresett pénz felét megszerezte, valamint időközönként további kisebb-nagyobb összegeket vett el tőlük a lakhatási költségek fedezésére.

A vádlott a sértettektől a fenti időszakban közel 37 millió forintot szerzett meg, ezt a saját és családja megélhetésére, életnívójának fenntartására fordította. 

Az ügyben a nyomozást  a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatta le. A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlott ellen folytatólagosan, több ember sérelmére, a sértettek kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, szexuális cselekmény végzése érdekében, másnak megszerzéssel, elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. 

Indítványozta, hogy a törvényszék a vádlottat fegyház- és pénzbüntetésre ítélje, mellékbüntetéstől tiltsa el a közügyek gyakorlásától, továbbá rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást. A vádirat mértékes indítványt is tartalmaz, amennyiben a vádlott a törvényszék előkészítő ülésén a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a törvényszék őt 5 év fegyházbüntetésre és 1 000 000 forint pénzbüntetésre ítélje, továbbá a vagyonelkobzás elrendelése mellett 5 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában