Csegöld

2023.06.06. 18:07

Anyamedve bocsokkal: figyelmeztették a lakosságot

Csak egy rövid időre látta a traktoros a három állatot a csegöldi határban

Ez a vadkamerás felvétel vasárnap délután Ura környékén készült (a portálra vasárnap már kikerült a fénykép, akkor tévesen azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Csenger közelében fotózott a kamera)

Forrás: Forrás: vadkamera

Jobb félni, mint megijedni. Ezt a régi magyar közmondást tartotta szem előtt a csegöldi önkormányzat, amikor kihirdette a település lakosságának hangos beszélőn keresztül azt, hogy a Bivalytáblának nevezett területen egy anyamedvét láttak a két bocsával.

A részletekről Tarcza Arnold mezőőr-vadőr tájékoztatta szerkesztőségünket.

– Hétfő délután kaptam egy hírt: egy traktoros kint a határban dolgozott, s a távolban látott egy anya barna medvét két boccsal. Messze voltak tőle, rövid időre bukkantak elő, nem tudott fényképet készíteni róluk. A traktoros nem falunkbeli, de úgy tudom, hogy vadász. Kimentünk a megadott helyre, de a száraz talajon nem találtunk nyomokat.
 

Tájékoztatás a helybelieknek
– A polgármesterünk nem tartózkodott itthon, de egyeztettem vele arról, hogy kedd reggel kihirdetjük az embereknek: a Bivalytábla területén óvatosabban, körültekintőbben közlekedjenek, mert találkozhatnak a három vadon élő állattal. Felhívtuk a figyelmet arra is, hogyan viselkedjenek, milyen magatartást tanúsítsanak, kit értesítsenek a medvék láttán. Az éjszaka is kint voltunk, éjjellátó távcsővel pásztáztuk a környéket, de nem láttunk semmit. Úgy gondolom, nincs pánik hangulat, éppen ezért is tartottuk fontosnak, hogy tájékoztassuk a lakosságot – magyarázta Tarcza Arnold. 

 

A menekülésre is készen áll
Nem fél este kimenni a határba? – vetődött fel óhatatlanul is a kérdés.

 – Nézze! A hőkamerával én azért ellátok jó háromszáz méter távolságra, s azért sem félek, mert autóban vagyok. Jó állapotú földúton állok meg, ha adott esetben menekülni kell, akkor tudok menekülni. Félni nem félek, mert akkor nem mennék ki. Egy természetese aggodalom van bennem, mert mégis csak egy vadállat, tart tőle az ember, s ráadásul nem is őshonos hazánkban.

 

Vajon honnan érkeznek?
A szakemberek számára is érthetetlen, hirtelen hogyan került ilyen sok medve vármegyénk keleti részére, az Ukrajnával és Romániával kapcsolatos határvidékekre. Az utóbbi napokban több vélemény is napvilágot látott, de bizonyítani még egyik álláspontot sem tudták. Az egyik nézet szerint ugyanis az orosz-ukrán háború miatt szabadon engedték az ukrán medveotthonok lakóit, a másik felvetés szerint Romániában már annyira túlszaporodtak a medvék, hogy nincs már elég életterük az ottani hegyvidéken. 

MML

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában