A vidék forradalmi mitológiája

– Miután az egyetemet elvégezte és az 1970-es évek elején kutatni kezdte 1956-ot, amit a Kádár-rezsim folyamatosan elhazudott, igazmondóit pedig üldözte, nos, akkor gondolta volna, hogy ezért e tevékenységért egyszer még állami kitüntetésben részesítik?

– Nem gondoltam én különösebben semmire, kivéve, hogy egyetemre szeretnék menni, de az is inkább ösztönös cél volt, mint tudatos. Egyik szülém sem magasan iskolázott, mégis óvodáskoromban édesanyám mese helyett az Egri csillagokat olvasta fel nekem, hogy tanuljak belőle, pedig csak egy mezőtárkányi parasztlány volt 8 elemivel. Apám drogistaként dolgozott, de ne gondoljon semmi rosszra, mert akkoriban a gyógyszerelosztók alkalmazottait hívták így.

– Olvastam valahol, hogy angyalföldi gyerek, akkor miért nem pesti srácként élte meg a forradalmat?

– Mert apámat átvezényelték Győrbe, a megyei gyógyszerraktárba, és a család költözött vele. De én ma is angyalföldinek érzem magam, hiszen a nagyapám kocsmájában, a Csángó és Tüzér utca sarkán lévő Sanyi kisvendéglőben szereztem a műveltségemet, az intelligenciámat, sokat megélt felnőttek kisfröccsös társaságában. Tőlük hallottam azt is, hogy ifi korában Kádár János is a nagyapám kocsmájában tar­­tott illegális összejöveteleket, ezért, ha úgy tetszik, munkásmozgalmi múlttal is rendelkezem. Nemrég sétáltam el arra nosztalgiázni, de a Sanyi már nincsen meg.

– Győrben mégis az ávó és a később kádári kommunizmus diktatúrája ellen tüntető tömegben masírozott a kisöccsével együtt?

– A Bercsényi Miklós Iskolából az egész nyolcadik osztály lelkesen menetelt a tanárainkkal együtt a főtérre, ahol a tüntetők leverték a vörös csillagot, aztán tovább mentünk a városi börtön elé, miközben azt skandáltuk, hogy „Szabadítsuk ki a rabokat!”. Aztán azon a napon a pesti Kossuth téren és Győrben is lövések dördültek, én pedig a kisöcsémmel, akit azért vittem magammal, mert a szüleink dolgoztak, a földre vetettük magunkat. A tragédia mély nyomokat hagyott bennem a mai napig, hiszen a sortűznek több halálos áldozata is volt.

– Professzor úr eddig 15 könyvet és csaknem 100 tanulmányt jelentetett meg történeti feltárásai során. Adódik a kérdés, mennyire ismertek napjainkban a forradalomhoz, illetve a forradalomtól a mához vezető utak?

– Egy régi történettel válaszolok. Eötvös-kollégista koromban eljött hozzánk az akkori miniszterhelyettes, Molnár János előadást tartani. Egyik társam megkérdezte tőle, hogy Molnár elvtárs, lehet-e hamis tudattal szocializmust építeni? Amikor némi töprengés után azt válaszolta, igen, lehetséges, akkor a hatalom képviseletében legalizálta azt a meghamisított nemzettudatot, amelyet szovjet fennhatóság alatt, ha kellett, irgalmatlan diktatúrával, korlátlan terrorral tartott fenn a Rákosi-, majd a Nagy Imre-, végül pedig a Kádár-féle pártvezetés. Nem véletlen, hogy a forradalom két jelszava a Ruszkik, haza! és a Vesszen az ávó! voltak.

– Lehet-e a történelmet értékek alapján elemezni, és ha igen, mit kezdjünk a hamisítással, a hazudozással?

– Válaszom egyértelmű, a történelmet értékek alapján kell elemezni, és bár sokféle érték hat, a legfontosabbak: a nemzet szuverenitása, az egyén szabadsága, a tulajdonhoz való jog és a hit szabad vállalása. Végigtekintve a hazai történelmi folyamatot, sajnos történelmünk szabadsághiányos történet.

– Ráadásul ebből a szabadsághiányos történetből Pestről jóval több históriát ismerhetünk meg, mint a vidékről, gondolok a padláslesöprésre, a téeszszervezésre, a kuláküldözésre, vagyis a Pesten kívüliek forradalmára.

– Ez a vidék és Budapest ellentét inkább a politika szférájában szembetűnő. Vidéken is nagyon jól tudták az emberek, kivel, mikor és hol kegyetlenkedtek az ávósok, tehát nem csak a Corvin köz vagy a parlamenti sortűz égett bele a lelkünkbe. Ugyanúgy megvolt a forradalmi mitológiája a vidéknek, mint a fővárosnak, hiszen ami például Kiskunmajsán történt, ugyanúgy fennmaradt, mint ami mondjuk a Széna téren ment végbe.

– Annyit talán mégis leszögezhetünk, hogy a kisebb és őszintébb közösségek számára fájdalmasabb volt mind anyagilag, mind erkölcsileg a veszteség, már csak azért is, mert a fővárosi léttel szemben mindenki mindenkit ismer.

– Kétségtelen, hogy a fegyveres harcok nagyrészt Budapesten folytak, ugyanakkor, ha hihetetlennek tűnik is, és éppen a mi kutatásaink derítették ki, hogy amíg a közvélemény 4-5 sortűzről tud, addig 1957. január 13-ig összesen 81 ÁVH-s sortűz dördült el, döntő többségben a vidéki Magyarországon. És ezt tessék megérteni! Azt, hogy már október végétől vidéken folyt a véres megtorlás, ami bizonyítja, ez nem a párt, hanem a tömegek forradalma volt, amit azonnal meg akart torolni szovjet támogatással a hatalom. Ezért lövettek a békésen tüntető fegyvertelen emberek közé. Erre ne emlékeznének? Bármerre mentünk anyagot gyűjteni Tiszakécskétől Mosonmagyaróvárig, az ott élők azonnal sorolták a történteket.

– Viszont a rendszerváltásig azt tanította és sulykolta belénk a kommunizmus, hogy revizionista, nacio­nalista, sőt fasiszta ellenforradalom volt, míg az utóbbi 31 esztendőben a szabadságharc lózungoktól letisztított igazi arcát igyekeznek bemutatni. De milyen eredménnyel?

– Annak idején sokáig nem beszélhettünk és nem vitatkozhattunk a forradalomról, különösen nyilvánosan nem. Mindenki az elvei, a megélhetése, a társadalmi szerepe szerint fogalmazott véleményt róla, amit érthető okokból olykor a családjának sem mert elmondani. Nem nyílott lehetőség arra, hogy tudatosítsuk, elsősorban a fiatalságban: 1956 nélkül a nemzet nem tartana ott, ahol ma. Meggyőződésem, ha az igazságot mondjuk el, ha kell, többször is és többféle formában, akkor annak közösségformáló ereje és emlékezetpolitikai hozadéka lesz.

– Talán ezért is újabban némely politikusok és kutatók mintha félre akarnák vezetni a fiatalságot ’56 valódi célját és jelentőségét illetően.

– A következő történetet több fórumon is elmeséltem. Egyszer azt mondtam az egyetemi diákjaimnak, amikor ezekről az időkről beszélgettünk, hogy aki nem tapasztalta a saját bőrén, az talán el sem hiszi. Utána azt mondtam, na, ide figyeljenek! Jöjjön a katedrához egyikük, fogjon a kezébe egy grafitceruzát, aztán álljon a fal mellé, de úgy, hogy a ceruza hegye a falon legyen, a másik vége pedig a homlokán. Ha úgy érzi, elhagyja az állóképessége, akkor kérje meg valamelyik társát, hogy vágja oldalba egy vasalóval, s meglátjuk, meddig bírja. Akadt jelentkező.

– Mi lett a gyötrő és látványos kísérlet eredménye?

– Az én egyetemista diákjaim átérezték és megértették a megalázó helyzetet. Hála Istennek, csak játékból élték át, mégis felfogták. Az emlékezet felébreszthető és örökölhető. Nekik többé nem kell elmagyarázni, hogy mit jelent a szabadság, a tulajdon és a hit.