Kék hírek

2022.05.22. 10:29

Két súlyos sérüléssel járó baleset történt szombaton

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén május 21-én két súlyos és egy könnyű sérüléses, valamint két anyagi káros baleset történt. A biztonsági öv használatával a súlyos sérülések talán elkerülhetőek lettek volna.

TEOL

Feltehetően elaludt a sofőr, mielőtt árokba hajtott Simontornya közelében (Fotó: TMRFK)

Szombaton 0 óra 30 perc körüli időben egy 26 éves nagykónyi férfi közlekedett személygépkocsival Simontornya irányából Tamási felé a 61-es úton. Haladása során feltehetően elaludt, ezért a 34-es kilométerszelvény közelében járművével a jobb oldali árokba hajtott, ahol egy beton hídgyámnak ütközött. A balesetben a sofőr és utasa, egy 17 éves törökszentmiklósi lány súlyosan megsérült, őket a mentő kórházba szállította. A helyszíni intézkedések során megállapítást nyert, hogy az autó vezetője és utasa nem használta a biztonsági övet. Az ügyben a Tamási Rendőrkapitányság büntetőeljárást kezdeményezett – tájékoztatott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Sérüléses baleset történt tegnap 13 óra körüli időben az 51366-os számú mellékúton Dombori közelében is. Egy 37 éves faddi férfi közlekedett Peugeot típusú személygépkocsijával Fadd felől Dombori irányába, amikor a 2-es kilométerszelvény közelében egy balra ívelő kanyarban eddig ismeretlen okból kisodródott, majd visszatért az úttestre. Ott frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, egy 23 éves faddi férfi által vezetett Ford típusú személygépkocsival.

Ennyi maradt a Domborinál balesetet okozó Peugeot elejéből (Fotó: TMRFK)

Az ütközés következtében a Peugeot többször megpördült majd az úton keresztbe fordulva állt meg, vezetője a járműből a jobb oldali útpadkára esett. Az elsődleges megállapítás szerint a baleset során súlyos sérüléseket szenvedett. A Ford a menetiránya szerinti jobb oldali árokba hajtott, ahol az oldalára dőlve állt meg. Az autó sofőrje, valamint utasa – egy 23 éves faddi férfi – könnyebben megsérült. A sérülteket a mentők kórházba szállították. Megállapítást nyert, hogy a Peugeot vezetője a biztonsági övet nem használta. Az ügyben a Szekszárdi Rendőrkapitányság eljárást kezdeményezett.

A Ford az oldalára dőlve állt meg (Fotó: TMRFK)

A Tolna megyei rendőrök szombaton elfogtak egy körözött személyt, további ötöt előállítottak, kettőt bűncselekmény elkövetése miatt, egyet pedig mintavételre. A szolgálatban levő állomány tagjai két büntető- és 14 szabálysértési feljelentést tettek, valamint elvettek egy jogosítványt. A szonda három esetben mutatott pozitív értéket. Az egyenruhások két biztonsági intézkedést is végrehajtottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában