Helyi kultúra

2022.08.07. 20:00

Bukovina hagyományaiból adott ízelítőt a fesztivál

Négy országból érkeztek fellépő csoportok Bonyhádra a hét végén. Valamennyi műsorszám egy különleges történelmi régió hagyományait mutatta be.

Szeri Árpád

A lengyel csoport nagy sikert aratott a színpadon és a menettáncban is. Fotó: Máté Réka

Harmincnégy hagyományőrző együttes idézte meg Bonyhádon azt a tájegységet, mely egy visszaemlékezés szerint a „varázsos történetek tárháza”. A „Bukovinai Találkozások” XXXIII. Nemzetközi Fesztivál ebből a varázsból adott ízelítőt a közönségnek a pénteken kezdődő és vasárnap záruló rendezvényen. 

A huszonhárom hazai csapat mellett Szerbiából, a Délvidékről három, Erdélyből négy, Lengyelországból és Romániából pedig két-két csoport jelenítette meg azt a sokszínűséget, ami Bukovina sajátja volt. 

Egy mérvadó szín sajnálatos módon hiányzott a palettáról. Erről is beszélt a Vörösmarty Mihály Művelődési Házban pénteken tartott megnyitón Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere közölte, hogy Ukrajna a háború miatt nem képviseltethette magát. A város vezetője tolmácsolta Potápi Árpád János államtitkár üdvözletét, akit most ért el a járványveszély és a karantén miatt nem lehetett jelen a rendezvényen. A pandémia mégis visszaszorulóban van, ennek köszönhető, hogy két év kényszerszünet után Bonyhád ismét házigazda lehet és a fesztiválon új barátságok köttethetnek. 
Zbigniew Kowalski fesztivál­igazgató kérésére a résztvevők egyperces néma felállással adtak tiszteletet azon háborús áldozatoknak, akik már sohasem jöhetnek el a fesztiválra. 

– A gyökerek köteleznek – ezt már Illés Tibor, a rendező Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke jelentette ki. – Köteleznek arra, hogy őrizzük azt az ősi kultúrát, amit kaptunk, s köteleznek arra, hogy bármilyen nehéz időket is élünk, mindig kell tudni megoldást találni és továbblépni. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója köszönettel nyugtázta, hogy Bonyhád, a város önkormányzata maradéktalanul a magáénak érzi a nemzetközi rendezvényt. 

Ezt követően a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége által meghirdetett, országos szólónépdal-éneklési verseny díjazottjai vehették át elismeréseiket. Végezetül a fesztivál különböző csoportjai léptek színre, énekkel, zenével és tánccal engedve betekintést a különleges bukovinai kultúrába és hagyományokba. A szombati nap kiemelkedő eseményeit az utcai felvonulás, a kaszinókerti folklórműsor, majd ugyanitt késő estétől a táncos mulatság jelentette. Vasárnap pedig a csoportok a Bonyhád környéki településeken mutatkoztak be.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában