Életút

2022.08.19. 07:45

Rengeteg ecsetvonást hagyott maga után a faddi festőművész

Elhunyt a kilencvenéves faddi festőművész, a sokak által Mózsinak becézett Molnár M. György. Nem voltak haragosai, mindenki becsülte, tisztelte, szerette, szűkebb és tágabb környezetében egyaránt. Lánya, Molnár Beáta, legszívesebben az egykori közös kirándulásokra emlékszik.

Molnár M. György utolsó, májusi kiállítására érkezve. Fotó: Rühl Gizella

‒ Mindig vitt bennünket édesanyával a művésztelepekre – mondja –, Sopron, Kőszeg, Győr környéke volt a nagy kedvence, meg a Felvidék. Mindenütt sokra tartották, rengeteg ecsetvonással szolgálta a saját korát, amit az utókor is értékelni fog. Összességében egy lezárt életművet hagyott hátra, amit megkoronázott a májusi kiállítása a Művészetek Házában. 

Tulajdonképpen az egész idei esztendő a boldog kiteljesedés jegyében telt, akkor is, ha jórészt már ágyhoz volt kötve. Eljött hozzá a kilencvenedik születésnapján a polgármester, Fülöp János, voltak családi programjaink, esküvő és kerti parti, és nemrég magához ölelhette a most született dédunokáját is. Fájdalom van, gyász van, hiányérzet van, de félbehagyottság érzés nincs. Véget ért egy kerek történet.

Sok településhez kötődött Molnár M. György. Pécsen szerzett diplomát, tanított Faddon, Tolnán, és dolgozott Szekszárdon, a megyei művelődési osztály képzőművészeti referenseként. Művésztelepeket szervezett és vezetett Dunaföldváron, Pakson, Győrben, Bonyhádon, s a kölesdinek is meghatározó alakja volt. Mint témát, a Duna-partot kedvelte leginkább, sok képén ábrázolta a folyó és a holtágak mesés világát. Ott is élt, a faddi Volent-öböl közelében. Ott költözött be leginkább az emberek, a madarak, a fák emlékezetébe.

Mint azt a TEOL.hu-n megírtuk, Molnár M. György festőművész augusztus 17-én éjjel csendesen távozott az élők sorából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában