Női kosárlabda NB I.

2022.08.19. 14:42

Novemberben fogadja a KSC a Sopront

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségben elkészítették a 2022/23-as női NB I. alapszakaszának sorsolását. Az Atomerőmű KSC Szekszárd a BEAC otthonában kezdi a pontvadászatot.

TEOL

Studer Ágnesék (jobbról) a BEAC vendégeként kezdik a bajnokságot (Fotó: Mártonfai D.)

Az MKOSZ Versenyiroda közlése szerint, amint a férfiaknál, úgy a hölgyeknél is érvényes, hogy a mérkőzések kezdési időpontjai, illetve az esetleges dátummódosítások a csapatok egyeztetései után válnak hivatalossá.

Az alapszakasz menetrendjéből kiderül, hogy az elmúlt idény ezüstérmese, az Atomerőmű KSC Szekszárd az ELTE BEAC vendégeként kezdi a bajnokságot szeptember 24-én, egy héttel a saját rendezésű Sió Kupa felkészülési torna után. Az első rangadó az ötödik fordulóban vár a felkészülést augusztus 15-én megkezdő szekszárdiakra: ekkor a Diósgyőr vendégei lesznek Studer Ágnesék.

Az Euroliga főtábláján érdekelt KSC és az elit sorozat magyar címvédője, a Sopron Basket együttese először november 12-én találkozik Szekszárdon. A sorsolás szerint Zseljko Djokics gárdája 2023. március 18-án a Győr ellen, saját közönsége előtt vívja az utolsó alapszakasz mérkőzését.

A KSC Szekszárd sorsolása a 2022/2023-as bajnokság alapszakaszában:
1. forduló, szeptember 24.: ELTE BEAC–Atomerőmű KSC Szekszárd; 2. forduló, szeptember 28.: KSC Szekszárd–VBW CEKK Cegléd; 3. forduló, október 1.: Vasas Akadémia–KSC Szekszárd; 4. forduló, október 8.: KSC Szekszárd–BKG Prima Szigetszentmiklós; 5. forduló, október 15.: DVTK–KSC Szekszárd; 6. forduló, október 22.: KSC Szekszárd–Ludovika Csata; 7. forduló, október 29.: PINKK Pécsi 424–KSC Szekszárd; 8. forduló, november 5.: KSC Szekszárd–TFSE-MTK; 9. forduló, november 12.: KSC Szekszárd–Sopron Basket; 10. forduló, december 3.: NKA Universitas PEAC–KSC Szekszárd; 11. forduló, december 10.: UNI Győr–KSC Szekszárd; 12. forduló, december 17.: KSC Szekszárd–ELTE BEAC; 13. forduló, december 23.: Cegléd–KSC Szekszárd; 14. forduló, december 28.: KSC Szekszárd–Vasas Akadémia; 15. forduló, 2023. január 7.: Szigetszentmiklós–KSC Szekszárd; 16. forduló, január 14.: KSC Szekszárd–DVTK; 17. forduló, január 21.: Ludovika Csata–KSC Szekszárd; 18. forduló, január 28.: KSC Szekszárd–PINKK Pécsi 424; 19. forduló, február 18.: TFSE-MTK–KSC Szekszárd; 20. forduló, február 25.: Sopron–KSC Szekszárd; 21. forduló, március 4.: KSC Szekszárd–PEAC; 22. forduló, március 18.: KSC Szekszárd–UNI Győr.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!