Hull a dió a fáról

2022.09.26. 15:30

Érdemes lehajolni a dióért, drága lesz idén a bejgli

Egyre több helyen látni, hogy az útszéli diófák alatt „önkéntesek” szedik össze a lehullott termést.

Mauthner Ilona

Illusztráció (MW.)

Nincs is ezzel semmi gond, itt van az ideje a dió szedésének. Az esős, szeles időjárás egyik hozadéka, hogy megrepedt a burka, és lehullott a földre. Tavaly alig volt termés a dióburok fúrólégy miatt, idén azt mondták a termelők, jobb a helyzet, de megkérik az árát a dióbélnek. 

A termény árának emelkedésében nagy szerepe van a tavaszi fagyok miatti terméskieséseknek, a kártevők munkájának és az ellenük való védekezésnek, valamint az élőmunka gyorsan növekvő költségeinek is. A statisztikai hivatal adataiból egyértelműen látszik, hogy az elmúlt években nagyon megugrott: 2019-ben a tisztított dió éves fogyasztói ára 4130 forint volt, míg 2020-ban 4330 forint, 2021-ben pedig 4630 forintra rúgott. 

Amennyiben a tendencia tovább folytatódik, és a dióburok fúrólegyek rongálása is számottevő lesz, az idei diótermést igencsak horror áron fogjuk tudni beszerezni. A Budapesti Nagybani Piac legutóbbi – szeptember 1-jei – kínálati árlistája szerint a dióbél kilója jelenleg 3300-3800 forint között mozog. Vagyis ezen az összegen adják tovább a kereskedőknek, akik szintén ráteszik a saját árrésüket, és ezt látják, tapasztalják majd a fogyasztók.

Az interneten keresgélve azonban ennél drámaibb árakat is találhatunk, több webshop 4990 és 5990 forint közötti áron adja a dióbél kilóját. Tekintettel arra, hogy egy rúd karácsonyi bejglihez legalább 25-30 deka dióbélre van szükség, az ünnepi süteményekhez reális a minimum egy kilogramm dió beszerzése, így igencsak drága mulatság lesz idén az ünnepi kedvenc. Jól teszik tehát azok, akik minden szem dióért lehajolnak az útszéli fák alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!