Győzelem a Vasas ellen

2022.10.01. 20:48

Extra energiát adtak a végén a KSC drukkerei

A Vasas edzője a sok eladott labdában látta a vereségük okát, Djokics Zseljko pedig köszönetet mondott az extra energiáért a szekszárdi szurkolóknak. Íme a két tréner értékelése a 69–64-es KSC-győzelemmel zárult bajnoki kosármeccs után.

F. V.

A szurkolók sokat tettek azért, hogy győztesen utazhassanak haza a szekszárdiak

Fotó: A szerző felvétele

– Örülök, hogy nyertünk, de az általunk mutatott játéknak nem – kezdte a mérkőzés végi értékelést Djokics Zseljko. – Gyorsan kell reagálnunk erre a helyzetre, hogy mindenki megértse, ennél sokkal keményebben kell harcolni a meccseken. A második negyed végén tudtunk produkálni olyan dolgokat mentalitásban és agresszivitásban, amely az egész mérkőzésen elvárható lenne. A negyedik negyedben sikerült olyan ötöst találnunk, akik ráéreztek, mit is jelent a szekszárdi kék szív. Külön köszönet jár a drukkereinknek, akik szurkolásukkal extra energiát adtak nekünk, amivel hozzá segítettek bennünket ehhez a keservesen kiharcolt győzelemhez – mondta az Atomerőmű KSC trénere. 

– Tisztában vagyunk azzal, hogy a top csapatok tapasztalatban és minőségben is jobbak nálunk – hangzottak Milos Pavlovics szavai. – Sokáig jól küzdöttünk, de a huszonöt eladott labda végül megbosszulta magát. Ebből és rutintalanságunkból fakadt több buta hibánk, és a végén a Szekszárdnak több szerencséje is volt. Mindent egybevetve úgy érzem, hogy jó úton járunk – tette hozzá a Vasas Akadémia vezetőedzője. 

A mérkőzésről szóló tudósításunkat és a jegyzőkönyvet ITT találják! 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!