NB I-es női kosárlabda

2022.10.04. 20:18

A hétközi bajnokin tovább csiszolhat játékán a KSC

Újabb hétközi bajnoki vár az Atomerőmű KSC Szekszárdra. Djokics Zseljko csapata a PINKK Pécsi 424 együttesét fogadja szerdán a városi sportcsarnokban.

R. G.

Mányoky Réka (balra) Dombai Rékán védekezik a szekszárdi Sió Kupán

Fotó: Makovics Kornél

Egy végletekig kiélezett mérkőzésen győzte le a Vasas Akadémiát az Atomerőmű KSC a bajnokság hétvégi fordulójában. A 39. percben még 64–63-ra vezettek a fővárosiak, akik az egész találkozón igencsak megnehezítették a szekszárdiak dolgát. 

Szerencsére a vége jól alakult, Ruthy Hebard duplájának és Studer Ágnes négy sikeres büntetőjének köszönhetően megnyerte a találkozót a KSC, amely első idegenbeli sikerét jegyezte a 2022/2023-as bajnoki szezonban. 

Djokics Zseljko vezetőedző csak a győzelemnek örült, a mutatott játéknak kevésbé. Mint fogalmazott, csapata messze van még attól a teljesítménytől, amit látni szeretne játékosaitól a pályán. 

„Rendszerint ugyanazokat a hibákat követjük el, puhák vagyunk, nem koncentrálunk megfelelően” – mondta a szakember bosszúsan az összecsapást követően. 
Most itt a lehetőség a hibák kiküszöbölésére és a csapatjáték további finomítására, csiszolására. 

A PINKK Pécsi 424-nél jobb ellenfél nem is jöhetett volna. A baranyaiak sereghajtók az élvonalban és a szeptemberi felkészülési mérkőzésen úgy verte meg őket 101–46-ra a KSC, hogy mindössze öt kezdővel és egy cserével állt fel.

„Csapatszinten még sokat kell dolgoznunk, jobbnak és pontosabbnak kell lennünk védekezésben és támadásban is, hogy ismét szép eredményeket tudjunk elérni. Szerencsére a szépszámú és lelkes szurkolótáborunk mellettünk áll, és átsegítenek bennünket a nehezebb pillanatokon” – mondta Mányoky Réka, a KSC bedobója. 

Tippmix Női NB I, a 18. fordulóból előrehozott mérkőzés. Atomerőmű KSC Szekszárd–PINKK Pécsi 424. Szekszárd, városi sportcsarnok, szerda, 18 óra. Vezeti:  Tőzsér Dénes Kelemen, Farkas Gábor, Kovács Nimród János.

Női NB I, az állás
1. Győr 3 3 0 273–196 1.00
2. Sopron 3 3 0 287–213 1.00
3. DVTK 3 3 0 212–140 1.00
4. PEAC 3 3 0 240–171 1.00
5. Szekszárd 3 2 1 215–201 0.83
6. TFSE-MTK 3 1 2 213–239 0.67
7. Vasas 3 1 2 163–197 0.67
8. ELTE-BEAC 3 1 2 220–258 0.67
9. Csata 3 1 2 203–203 0.67
10. BKG Prima 3 0 3 179–234 0.50
11. Cegléd 3 0 3 192–259 0.50
12. PINKK 3 0 3 157–243 0.50

A még csak 16 éves Szücs Gréta az előző idényben mutatkozott be a felnőtt élvonalban, hétvégén a Vasas Akadémia otthonában pedig megszerezte első pontjait az NB I/A-ban.

Forrás: Atomerőmű KSC Szekszárd Facebook oldala

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!