Szőlő-Szem Mozgalom

2022.10.06. 17:37

Összefogással csökkenthető a károkozások száma

Az aszálytól a tanyabetörésig, a vadkártól a benzin árának emelkedésén át a térfigyelő kamerákig seregnyi téma szóba került csütörtökön délután, Szekszárdon a Szőlő-Szem Mozgalom Civil Bűnmegelőzési Egyesület kerekasztal-beszélgetésén. A találkozó mottója úgy szólt: jelenünk és jövőnk biztonsága.

Szepesi László

Illusztráció: Shutterstock

Bár az összejövetelen többen is képviselték a várost, Kővári László most nem mint a szekszárdi közgyűlés képviselője, hanem mint az időjárás alakulásának és mezőgazdaság helyzetének hatását majd fél évszázada figyelő, feljegyző agrárszakember beszélt. Elmondta, idén a szokásos 650 helyett 300 milliméternyi eső hullott, ami tragikus volt a kukoricánál, a szőlőnek viszont nem sokat ártott. Szóba hozta, ne hagyjuk elfolyni a vizet, tartályokban kellene tárolni a csapadékot, szükség lenne záportározókra, és a domboldalakon is úgy kellene a felszínt alakítani, hogy apró gátak megfogják az esőt. Ezek nem csak az erózió kialakulása ellen lennének hatásosak, hanem jobban bejutna a talajba a víz.

Sok gondot okoz a vadkár, mondták többen. Azt a vadászoktól tudják, hogy zsigereléskor a vad gyomrában néha tíz kiló szőlőt találnak. Igaz, hogy elvették az őzek, szarvasok, vaddisznók életterét, szőlőt telepítve az erdő helyén, de jó lenne együttműködni az erdészettel, vadászokkal, hátha sikerülne a kárt mérsékelni.

A Szőlő-Szem Egyesület elnöke, Bartók Julianna a benzin árának emelkedése okozta gondról is beszélt. Korábban gyakrabban megfordult az egyesület autója a szőlőkben, földeken, most kevesebbet járhat, s azóta megnőtt a tanyabetörések száma. A rendőrség képviselője elmondta, annak oka az is, hogy nagy értékek vannak már a tanyákban, de azokat nem védik megfelelően. Pedig a néha majd milliós kárt pár tízezer forintos kamerával meg lehetne előzni.

Ott voltak a beszélgetésen a Tarr Kft. képviselői, elmondták, s mert magukkal hozták, meg is mutatták azokat az éjjel-nappal látó kamerákat, amelyeket a jövőben az ügyfélszolgálataikon a bolti árnál jóval olcsóbban be lehet szerezni, s egyre bővülő kábelhálózatuk azt is lehetővé teszi, hogy a kamera az esetleges nem kívánatos mozgásokat akár a gazda mobilján jelezze. A rögzített kép pedig – tette hozzá a rendőrség képviselője – a bűnüldözést segíti.

Szó volt egyebek közt még az illegális hulladéklerakásról, a szomszédokhoz, vagy a közeli erdőbe cipelt szemétről, de legtöbbször az összefogás fontosságáról beszéltek. Hiszen az egyesület eredeti célja az, hogy a gazdák, figyelve a többiek tanyáira, feljegyezve az arra járó idegen járművek rendszámát, megelőzhetik a gondokat. Ez a kezdeményezés akkor bevált, ezt kell most is erősíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában