Karácsony előtt

2022.11.26. 15:46

Díszruhát öltenek a házak ablakai Tolnában

Néhány hétre élő adventi naptárrá változnak a települések, ahol a házak ablakait ünnepi fénybe és díszbe öltöztetik, számmal jelölve a napokat december elsejétől karácsonyig.

Gazsó Rita

Beküldött kép.

A várakozás izgalma igazi közösségi élményt nyújt a tolnai településen élőknek is, ahol csatlakoznak a kezdeményezéshez.

Dunaföldvár

A dunamenti városban civil összefogás eredményeként harmadik éve gyúlnak fel a helyi ablakok fényei december elejétől. Az adventi naptárhoz hasonlóan minden nap egy, vagy több jelentkező esetén akár két-három újabb ablak vagy ablakok "nyílnak ki", vagyis kapnak díszkivilágítást egészen Szentestéig. Farkasné Tóth Anita szervezőtől megtudtuk, náluk mindenhhez egy kis játék, ünnepi "ablak-vadászat" is kapcsolódik. Az adott naphoz tartozó ablak helye Dunaföldváron belül titkos, meg kell találni azt. 

Beküldött kép.

– A játékban résztvevők annyi segítséget kapnak hozzá, hogy minden nap délelőtt kiteszünk majd az Adventi ablakok- Dunaföldvár csoport oldalára egy térképet, ahol körülhatároljuk a városnak azt a részét, ahol az aznapi ablak van. Aki megtalálta, készítsen róla fényképet, akár szelfit is és tegye ki a csoportba – kéri a játékban résztvevőktől Farkasné Tóth Anita, hozzátéve, ez nem verseny, így nem lesznek díjak sem azok részére, akik megtalálják az aktuális helyet. – Lesznek viszont gyönyörű ablakok, kis izgalom, jó séták, klassz képek, új ismeretségek – fogalmaz. Mint megtudtuk, a 24 napra egyelőre negyvenen jelentkeztek. 

Kajdacs

Szintén három éve kezdődött meg Kajdacson is az adventi ablakdíszítés. – A járvány legkeményebb, karanténnal sújtott időszakában indítottuk el a kezdeményezést. Ekkoriban szinte nem volt semmilyen közösségi élet, ezért egy kis sétára próbáltuk buzdítani az embereket. Így egy kicsit hangulatosabbá sikerült tenni az akkori adventet. A helyiek viszont annyira megkedvelték, hogy mára hagyománnyá vált – mondta Katona Patrícia, kajdacsi művelődésszervező az adventi kalendárium egyik ötletgazdája.

Az eddigi években is előfordult, hogy több volt a jelentkező, mint az adventi napok száma, idén pedig már tudatosan hirdették meg úgy, hogy minél nagyobb számban várják a kajdacsiak jelentkezését. 

Beküldött kép.

Katona Patríciától megtudtuk, eddig 24-en vállalták, hogy feldíszítik az egyik utcára néző ablakukat, elrejtve a dekorációban az adott nap számát, de valószínűleg még bővül a szám, így előfordulhat, hogy egy napra akár több ablakban lobban fel az adventi fény. A szervezők egy fényképet várnak majd a résztvevőktől, amelyet megosztanak a település közösségi oldalán azért, hogy mindenki tudja, hol nyílik azon a hétvégén új adventi ablak. 

Beküldött kép.

A művelődésszervező azt tapasztalta, hogy a helyi családok örömmel látogatnak el megnézni a szépséges ablakokat. A gyerekekkel is szívesebben sétálnak ilyenkor, amikor a házak karácsonyi díszbe öltöznek. Kiderült, hogy Kajdacson igazi közösségi eseménnyé vált a program, mivel nem csak a családok, de az intézmények is örömmel vesznek részt benne. A helyi bölcsőde, iskola, az idősek klubja, az önkormányzat és a faluház egy-egy helyet öltöztet majd ünneplőbe az adventi időszakra, az óvoda két csoportja pedig két ablakuk díszítését vállalta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában