Világbajnokság, H-csoport

2022.12.02. 18:28

Uruguay hiába győzte le ismét Ghánát, ez most nem ért továbbjutást a csoportból

Giorgian De Arrascaeta duplájával Uruguay 2–0-ra győzött Ghána ellen, de 2002 után ismét a csoportkör jelentette a végállomást a dél-amerikaiak számára.

B. S.

Luis Suárez (középen) győzelemmel, mégis kieséssel búcsúzott a világbajnokságtól

Fotó: AFP

A „ghánai közellenség” is a kezdőcsapatban kapott helyet. Luis Suárezt finoman fogalmazva sem kedvelik az afrikai országban, ennek eredete még 2010-re vezethető vissza. A dél-afrikai világbajnokság negyeddöntőjének 120. percében az akkor még Ajax-játékos kézzel ért bele a kapuba tartó labdába, a megítélt tizenegyest viszont Asamoah Gyan kihagyta, Ghána pedig végül a büntetőpárbajban is alulmaradt a dél-amerikaiakkal szemben.

A történelem ismételte önmagát, hiszen a „Fekete csillagok” az első félidő közepén tizenegyeshez jutott, de Rochet saját hibáját kijavítva védte Andrew Ayew lövését. A kihagyott büntető most is megtörte Ghánát, az addig is aktívabb dél-amerikaiak a kapu előtti kavarodás után Giorgian De Arrascaeta révén – 206 perc gólképtelenség után – az első góljukat lőve megszerezték a vezetést, majd a Flamengo középpályása Suárez passzából tovább növelte az uruk előnyét. Az afrikaiak próbáltak ritmust váltani a kezdeti időhúzó taktikájuk után, de a játékrész végére mindkét oldal inkább az elkésett szerelésekkel vétette észre magát.

A szünetben két helyen frissített csapatán Otto Addo, ám fordulás után is a dél-amerikaiak előtt adódtak helyzetek. Darwin Núnez esésénél nem ítélt büntetőt a játékvezető, majd Pellistri tévesztett célt, míg Valverde lövésénél a ghánaiak kapusa védett bravúrral. A másik oldal is éledezett, Kudus tesztelte Rochetet, amire válaszul az uruguayiak inkább a kétgólos előnyüket próbálták óvni. Öt védővel a 86. percig elég is lett volna a 2–0-s sikerük a továbbjutáshoz, ám miután a másik mérkőzésen Dél-Korea fordított Portugália ellen, szükségessé vált a harmadik gól megszerzése. A duplázó De Arrascaeta és Suárez nélkül, de Cavanival a pályán össztűz alá vette az afrikai kaput Uruguay, mindhiába, így 1962, 1974 és 2002 után ismét a csoportkör jelentette a végállomást a kétszeres világbajnoknak.

H-csoport, 3. forduló
Ghána–Uruguay 0–2 (0–2)
Al-Vakra, al-Dzsanub Stadion, 43.443 néző. V.: Siebert (német)
Ghána: Ati-Zigi – Seidu, Amartey, Salisu, Baba – Partey, Abdul Samed (Kyereh, 72.) – Kudus (Issahaku, 90+8.), A. Ayew (Bukari, a szünetben), J. Ayew (Sulemana, a szünetben) – Inaki Williams (Semenyo, 72.). Szövetségi kapitány: Otto Addo
Uruguay: Rochet – G. Varela, José Giménez, Coates, Mathías Olivera – De Arrascaeta (Canobbio, 80.), Bentancur (Vecino, 34.), Valverde – Pellistri (De la Cruz, 66.), Luis Suárez (Cavani, 66.), D. Núnez (Maxi Gómez, 80.). Szövetségi kapitány: Diego Alonso
Gólszerző: De Arrascaeta (26., 32.)

Statisztika

51

Labdabirtoklás (százalékban)

49

9

Kapura lövések

12

4

Kaput eltalált lövések

6

5

Szögletek

2

453

Összes passz

436

374

Sikeres passz

355

A csoport végeredménye

1.Portugália32016–46
2.Dél-Korea31114–44
3. Uruguay31112–24
4.Ghána31025–73

 

Címkék#katari vb

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!