Szentmise

2023.06.04. 16:02

A Szentháromság templom búcsúját tartották Faddon

A Nemzeti Összetartozás Napját és a Szentháromság templom búcsúját kulturális programmal összekötve tartották vasárnap a községben. A jeles esemény a Magyar Katolikus Egyház, Fadd Nagyközség Önkormányzata és a Keresztény Értelmiségiek faddi csoportja, valamint civil támogatók szervezésében jött létre. A rendezvényen részt vett Süli János országgyűlési képviselő és Horváth Kálmán főispán.

Brunner Mónika

Molnár Levente Liszt-díjas operaénekest hallhatta a közönség.

Fotó: Mártonfai Dénes

A keresztény-kulturális eseményre sorra érkeztek a zarándok testvérek Gerjenből, Dunaszentgyörgyről, Tengelicről, Tolnáról, Szekszárdról, Paksról. Pál Magdolna, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége faddi csoportjának elnöke lapunknak elmondta, hogy a búcsú a Szentháromság ünnepéhez, a Pünkösdöt követő első vasárnaphoz kapcsolódik. A Szentháromság tiszteletére készült katolikus templomukban annak fennállása óta tartanak ünnepi szentmisét. A szentmisét vasárnap Rostás Jenő István faddi esperes és Erb József nyugdíjas plébános, címzetes prépost tartotta. 

Az idei évben a kulturális program keretében Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes tartott előadást. Közreműködött a faddi Boróka Ének és Néptánc Egyesület énekkara, valamint a Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium diákjai, Szemerey Eszter kórusvezető vezetésével. Az ünnepség szeretetlakomával zárult a templomkertben. 

– A templom búcsúja nagy közös ünnep, amely során bűneinktől búcsúzunk. Nagyon emelkedett  hangulatú, jól sikerült ünnepségünk volt. Megtelt a templom, és elmondhatom, hogy elégedettek vagyunk – tette hozzá Pál Magdolna, a faddi csoport elnöke.

A Nemzeti Összetartozás Napját Tamásiban és Bonyhádon pénteken ünnepelték, a vármegyeszékhelyen, Pakson, Tolnán és Dombóváron pedig vasárnap emlékeztek meg a trianoni békediktátum 103. évfordulójáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában