Sokféle műfaj megjelent

2022.05.26. 17:30

Csodás élményeket ad a nézőnek - Az MMIK-ban rendezték meg az I. Dunántúli Speciális Filmszemlét - fotók

A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület a Vas Megyei ÉFOÉSZ közreműködésével rendezte meg az I. Dunántúli Speciális Filmszemlét. Szerdán 38 alkotást láthattak az érdeklődők az MMIK-ban. Az eseményhez két kiállítás is kapcsolódik.

Gyöngyössy Péter

Erdélyi János Balázs Béla-díjas filmrendező gratulál

Forrás: Unger Tamás

Fábián Gábor, a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület elnöke elmondta: az első Dunántúli Speciális Filmszemlére sok animációs portré, önportré jellegű film érkezett, de kisjátékfilmek, kísérleti filmek, dokumentumfilmek is voltak a mezőnyben. Lengyel Krisztina Szentgotthárdról, a szakosított otthonból érkezett. Három filmmel is nevezett, rendszeres alkotója a filmes eseményeknek. Az egyik filmje a 34 év című önportré, amelyből kiderül, hogy egy szörnyű, bántalmazásokkal teli gyerekkor és egy önsorsrontó drogos fiatalkor után 18 éves korában, 35 éve került be szakosított otthonba, ahol aktív és hasznos közreműködője lett az intézmény életének, és a képzőművészetben találta meg magát. 

Számos helyen volt már kiállítása. Leginkább Salvador Dalí munkássága hatott rá. 24 perces filmjét Gaál Balázs segítségével készítette. Tóthné Nagy Ágnes gyógypedagógus Bánhalmáról, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből az ottani fogyatékosok otthonában évek óta jól működő nyolcfős filmes csoport tagjaival jött el Szombathelyre. Azt mondja: a filmkészítés magas szintű terápia is, az alkotófolyamat fejleszti a gondolkodást, az emlékezőképességet, a figyelmet, az együttműködési készséget. A zsűrizést Erdélyi János Balázs Béla-díjas filmrendező, Horváthné Somogyi Ildikó gyógypedagógus, az ÉFOÉSZ alelnöke és Szabó Tibor színművész, a Weöres Sándor Színház igazgatója vállalta. 

A délutáni díjátadó gálán elmondottak szerint mindannyian egyetértettek abban, hogy a speciális filmek – hasonlóan bármilyen filmhez – képesek megnevettetni, könnyekre fakasztani, örömöt okozni, vagyis összességében csodás élményeket adni a nézőnek. Döntésük értelmében az első Dunántúli Speciális Filmszemlén az első díjat A majom mamája című film, a Rum-Kastély Média alkotóműhely alkotása nyerte. A második helyezett Az ecseri népviselet című film: Bíró Kolos Tiván füzesabonyi alkotó munkája. A harmadik helyezett a Vírusirtók, a budapesti Mozgásjavító Filmműhely alkotása. Öt különdíjat is kiosztottak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!