Terepasztalon és labirintusban

2022.05.27. 11:30

A robotika szerelmesei Szombathelyen: felső tagozatos diákok versenyeztek - fotók

Csütörtökön ismét a robotika ifjú szerelmesei vették birtokba az Agora Művelődési és Sportházat. Ekkor tartották meg ugyanis a IV. Szombathelyi Robotversenyt. A versenyen két versenyszámban mérettettek meg a felsős diákok. Az idei verseny a szelektív hulladékgyűjtés témájára fókuszált: a hulladék elszállítására képes robotokat kellett a helyszínen megépíteni.

Polgár Patrícia

Babos Adrienn, Sodics Tamás és Práder Gergő a versenyen

Forrás: Unger Tamás

A Műszaki és Természettudományi Kultúráért Egyesület szervezésében tartották meg a negyedik szombathelyi robotépítő és programozó csapatversenyt, amelyen két számban összesen 16 csapat versenyzett: a szombathelyiek mellett egy velencei és két dunaújvárosi csapat volt az indulók között; 13 felső tagozatos és három középiskolás csapat szerepelt. 

A versenyprogram délelőtti, terepasztalos megmérettetését negyedszer szervezte meg az egyesület. Schubert József villamos fejlesztőmérnök, a verseny egyik bírája elmondta: a versenyszám tematikája idén – a környezettudatosság és a hasznosság jegyében – a szelektív hulladékgyűjtés volt. Ennek megfelelően a terepasztalt egy városról mintázták és a város egyes kerületeiben stilizált szemeteskonténereket helyeztek el. A pályán a robotoknak az volt a feladatuk, hogy megkeressék ezeket a konténereket és elszállítsák őket a megadott célterületre, azaz a színüknek megfelelő „hulladékudvarba”. 

Schubert József hozzátette: az úgynevezett Lego-robotok teljesen szétszedett állapotban érkeztek meg a versenyre. Így a robotok pályára való bekalibrálása mellett a délelőtti feladatok közé tartozott a robotok megépítése, összeszerelése is. A versenyzők 9 órakor kapták meg a versenyfeladatokat, ezt követően két óra állt rendelkezésükre a feladat megoldásához, majd több futamban mutatták be az elkészített robotokat és programokat – ezek módosítására is lehetőséget kaptak, amennyiben az szükséges volt. A délutáni, legújabb versenyszámban a csapatoknak – szintén több futamban – egy labirintuspályán kellett végigvezetniük az általuk épített és programozott robotokat. Itt már nem volt feladat a robot megépítése, bármilyen, akár hozott robottal is el lehetett indulni a futamon. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!