Összegyűltek a volt kollégák

2022.07.04. 07:00

A Claudius 50 éve - Egykori legendás munkahelyükre emlékeztek - fotók

Napra pontosan tíz éve jöttek össze utoljára a Claudius Szálloda és Étterem volt dolgozói. A csapatot összetartó Maráz Miklós akkor megígérte, a negyven- után az ötvenéves találkozót is megszervezi. A Május 1. étteremben vasárnap délután kilencven-százan hallgatták a köszöntőjét.

Tóth Kata

Sokan eljöttek a Május 1.-be – a Claudius most Csipkerózsika-álmát alussza

Forrás: Unger Tamás

Ötven éve nyitott meg a legendás szálló, amely Maráz Miklós szavai szerint minőséget hozott Szombathely vendéglátásába. A kerek évfordulón külön köszöntötte dr. Gömbös Sándort, aki az induláskor, és Bella Ernőt, aki a privatizációs időszak után volt a hely „legjobb igazgatója”. – Nem rajtunk múlt, hogy az ünnepséget nem a helyszínen tudjuk megtartani, 2020. február 17- én lakat került a Claudiusra. Fájó szívvel kell tudomásul vennünk, hogy a mai nemcsak örömünnep, hanem virrasztás is a dicsőség elmúlása felett – mutatott a pulton égő egyik mécsesre. A vendégekről elmondta, vannak köztük egykori hungarhotelsesek, akik kérték, hogy mint a szombathelyi önálló egység volt dolgozói, velük ünnepelhessenek. Régi munkahelyeik közül sem az Isis, sem a Nagyszálló, de még a Fészek Sörbár sem üzemel már. 

Maráz Miklós a nyilvántartása szerint 237 volt kollégát keresett meg, közülük sokan éltek a meghívással. Néhányukat a betegségük nem engedte, mások az „égi kávéház” teraszán ünnepeltek velük. Az emlékükre égett a pulton a másik mécses. A találkozó legidősebbje a 93 éves Lukinicsné, mindenki Pipi nénije lett volna, aki gyengülő egészsége miatt mégsem tudott menni, üdvözletét a szónok adta át. A legmesszebbről, Békéscsabáról Fehérváriné Joli érkezett, és ott volt Kövesi József, az első konyhafőnök az egységben. Szó esett a Claudius történetéről is, és a főszervező bejelentette az 55 éves találkozó időpontját is: 2027. július 4., vasárnap. A Május 1.-ben Szvoboda László és csapata fogadta az ünneplőket. Maráz Miklós úgy mondta, koruk miatt egyszerűbbre fogták az ünneplést: élőzenét nem kértek, helyette „zörögnek öreg csontjaik”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!