20 ezer kilométer

2022.08.10. 17:00

A szombathelyi Mesits Sándor a fél világot átbiciklizte – Élményeiről és kalandjairól is beszélgettünk

Három éve kerékpározik, húszezer kilométert ment eddig Mesits Sándor (52), aki a közelmúltban arra vállalkozott, hogy ötezer kilométeres túrát tesz egyedül az Egyesült Államokban.

Merklin Tímea

Forrás: Mesits Sándor

Nyugatról keletre haladt – mert nyugati az uralkodó szélirány -, tizenkét államot érintett 33 nap alatt. Plusz egy pihenőnapot azért tartott, mert már egy kicsit gyulladt térddel ment ki, egy hét biciklizés után már nagyon fájt, orvoshoz kellett menni, és injekciót kapott. Nem vesztegette az időt, 24 óra regenerálódás után ismét nyeregbe szállt, nagyon meg akarta csinálni, számára ez sportteljesítmény volt. 

- Az út tervezésénél kérdés volt, hogy egyedül menjek-e vagy csoporttal, de mivel nehéz hasonló adottságú embereket találni, aki bírják a nehézségeket, és tudják kezelni a problémákat, azt választottam, hogy egyedül megyek, és jó döntés volt – mesélte Mesits Sándor. Kalandjai közül kiemelte a sziklás hegységen való egy hétig tartó átkelést, amiben benne volt egy 3,6 kilométer hosszú ideiglenesen lezárt alagút is, és csak a végén derült ki számára, hogy mögötte hó van és járhatatlan utak. Sok erdős részen ment, ahol potenciálisan jelen voltak medvék, vadállatok, de szerencsére nem találkozott eggyel sem. 

Forrás: Mesits Sándor

Közép-Nyugaton óriási lakatlan területeken kerekezett át, ahol több száz kilométeren keresztül nincs település, nincs benzinkút, nincs térerő. Amint mondta, ennek szépsége pont az ingerszegénység, ami innen nézve furcsának, akár veszélyesnek is tűnik, de ha az ember benne van, akkor nem az. Persze tett előzetes biztonsági intézkedéseket, volt elég étele, itala, az a nyitott kérdés meg benne van egy ilyen túrában, hogy mi van, ha elesik, megsérül, és nem tud segítséget hívni, mert nem működik a telefon. Ehhez nem is kell messzire menni, megeshet akár a Bakonyban is, ha elveszik, lemerül a telefon. A kaland attól kaland, hogy kockázatot kell vállalni. 

Forrás: Mesits Sándor

Mesits Sándortól megtudtuk, hogy Amerikában – ahol az autó nélkülözhetetlennek látszik a mindennapokhoz – feljövőben van a biciklis kultúra; építenek egy keleti és nyugati partot összekötő ötezer kilométeres utat a már nem használt vasútvonalakat átalakítva. A fele már megvan, de csak szakaszonként, amelyek még nincsenek összekötve. Grandiózus vállalkozás, ha elkészül, érdemes lesz azt is végigjárni. A szombathelyi biciklista jövőre csoportos kerékpártúrát tervez az USA-ba. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában