Ajánlat

2022.08.17. 07:00

Átadják a vasi települések a víziközmű vagyont az államnak?

Torony már döntött: szándékában áll átadni az államnak az ellátási kötelezettséget és a víziközmű vagyont. Augusztus végéig a Vasivíz Zrt.-ben tulajdonos többi önkormányzatnak is határoznia kell a kérdésben.

Vas Népe

Forrás: VN-archív

Levélben tájékoztatta hétfőn a Vasivíz Zrt. vezérigazgatója a társaságban tulajdonos önkormányzatok polgármestereit a víziközmű-szolgáltatókat érintő integrációs folyamatról a Technológiai és Ipari Minisztériumban történt augusztus 4-ei egyeztetés, valamint a Nemzeti Vízművek Zrt. honlapján található információk alapján.

Jelentős veszteséggel kalkuláltak már tavasszal is

Krenner Róbert vezérigazgató szerkesztőségünk számára is elérhetővé tette a dokumentumot. Abban emlékeztetett: a Vasivíz Zrt. idei üzleti tervét jelentős, 600 millió forintos veszteséggel voltak kénytelenek tervezni, amelynek legfőbb oka az energia áremelés volt.

„Ez a veszteség előre láthatóan tovább fog növekedni, figyelembe véve, hogy az energia árak a tervezéskori állapothoz képest is drasztikusan emelkedtek. Az árváltozás már ebben az évben további 250-300 millió forintos veszteséget jelent a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint” – olvasható a levélben. A vezérigazgató szerint ha 2023-ban sem lesz lehetőség a díjak emelésére, akkor állami vagy tulajdonosi – vagyis az önkormányzatok - támogatása nélkül a társaság működése ellehetetlenülhet.

A problémák kezelésére a Technológiai és Ipari Minisztérium integrációs ajánlatot tett, így augusztus 31-éig előzetes szándéknyilatkozatot tehetnek az önkormányzatok képviseletében a polgármesterek a Nemzeti Vízművek Zrt. felé arra vonatkozóan, hogy átadnák-e az ellátási kötelezettséget és a víziközmű vagyont az államnak. A képviselő-testületek a végső döntést szeptember 20-áig hozhatják meg, majd november 1-jéig kerülne az államhoz az átadott önkormányzati vagyon, és azzal együtt az ellátás felelőssége is.

Már most is tulajdonos az állam a Vas megyei társaságban

A Vasivíz Zrt.-ben 2014. decembere óta 207 önkormányzat és a Magyar Állam rendelkezik tulajdonnal, utóbbi 4,2 százalékos részesedéssel bír. A minisztériumi tájékoztatón 5 százalékos állami tulajdoni küszöbérték hangzott el, vagyis annak elérése 1 százalékos részvényarány növeléssel biztosítható – tudtuk még meg a polgármestereknek küldött levélből.

A társaságban többségi (több, mint 52 százalékos) tulajdonnal jelenleg a szombathelyi önkormányzat rendelkezik. A baloldali vezetésű közgyűlés 2021-ben nem adott támogatást a Vasivíz Zrt. számára. 2022-ben pedig 100 millió forint támogatási előirányzatot hagytak jóvá a város költségvetésében, azzal együtt számoltak a zrt. elfogadott üzleti tervében 600 millió forintos veszteséggel.

Torony képviselő-testülete az első lépést megtette

A menedzsment tervei szerint várhatóan szeptember derekán rendkívüli közgyűlést hívnak össze, ám az integrációs folyamatról az önkormányzatoknak kell dönteniük. A kérdésben kedd délután a toronyi képviselő-testület már az első lépést megtette: egyhangúlag támogatták, hogy a polgármester aláírja az átadásra vonatkozó előzetes szándéknyilatkozatot – erről Kovács György tájékoztatta lapunkat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában