Megtelt a Ferences templom

2022.10.04. 19:29

Új tagokat avatott a Vitézi Rend - Négy vasi jelölt az ez évi vitéz avatáson

Szeptember utolsó hétvégéjén a budapesti, belvárosi Ferences templomban négy vasi jelölt részvételével tartotta a Vitézi Rend ez évi vitéz avatását.

Vas Népe

Forrás: Kohár Kolos

A Vitézi Rend rendszerváltás utáni 31-ik avatásán az érdeklődők zsúfolásig megtöltötték a templomot.  Érdekesség, hogy ezúttal Farkas Bertalan űrhajóst, és Jónyer István többszörös világbajnokot is avatták.  

-A törzskapitánysághoz tartozó három megyéből - Vas, Veszprém, Zala - soha nem látott létszámmal voltunk jelen – tájékoztatott Kovács Jenő vitézi ezredes, Vas-Zala megye törzskapitánya. - Nyolc új vitézünket avatta fel Főkapitány Úr, vitéz-gróf Molnár Gazsó János. Ez nagyon nagy szám, hiszen összesen 71 új avatott volt az országból, illetve tíz, 18 év alatti jelöltet avattak kadéttá. Köszönet illet mindenkit, aki segített ebben a munkában. Külön köszöntjük a hölgyeket, ráfér a törzskapitányságunkra a "női jelenlét" a sok, szigorú tekintetű férfi mellett. Vas megyéből Pintér Rudolf építészmérnököt, Vince Imrét, az oladi egyházközség elnökét, a szombathelyi hadnagyság vezetőjének Frisch Györgynek lányát, és Gresnyer Zoltán villamosmérnököt avattuk. Zala megyéből is négy személyt terjesztettük föl. Négy kitüntetést is átvehetett a törzskapitányság tisztikara. Fejes Zoltán széktartó, Danka Lajos székkapitány, és Kohár Kolos veszprémi hadnagy a Vitézi Rend bronz érdemkeresztjét, Frisch György pedig Horthy bronz emlékérmet kapott.  

Forrás: Kohár Kolos 

-Azt gondolom, hogy az aktív, ellentétek, viták nélküli egységes működésünk, erős megjelenésünk meghozta gyümölcsét, hogy ilyen sok személy csatlakozott hozzánk – tette hozzá a törzskapitány - . Külön köszönet illeti a tagságot, amiért ebben az évben a központ mellett ez a három megye külön is el tudott juttatni egy nagyobb segélyszállítmányt Kárpátaljára, a Felső-tiszavidéki Técsőre. (Ide az első segélyt még 1991 decemberében vittem.) Éves munkánkat az október 23-ai megemlékezéseket követően Erdélyben, Alsó - Fehér vármegyében folytatjuk, ahol október 30-án három templomban is avatunk emléktáblát az 1848-49-ben leölt magyarok emlékére. Decemberben a szokásos adventi állománygyűléssel zárjuk az évet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában