Vasi TOP 100 - 2023

2022.12.07. 10:35

TOP 100: mutatjuk a legeredményesebb vasi cégeket - fotók, videó

Bemutatták a Mediaworks TOP 100 kiadványát, amiben a 2021-es év eredményei alapján Vas megye legnagyobb vállalkozásai kaptak helyet.

Vas Népe

Fotó: © Unger Tamás

A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó-és Vámigazgatósága Tervezési és Elemzési Osztálya és a Vas Népe szerkesztősége együttműködésének köszönhetően jelenhetett meg immár hagyományszerűen a vasi gazdasági „leltár”, amiből a TOP 100 társaság kiemelt adatai, a TOP 50 vállalkozás átlagos állományi létszáma, kistérségenként a TOP 3 kiemelkedő cég mutatói is megismerhetők, továbbá a Központi Statisztikai Hivatal átfogó elemzése is hozzájárul a teljes kép kialakításához. 

Az ünnepi esemény résztvevőit a Pelikan Park Hotel éttermében először Ágh Ernőné, a Vas Megyei Kormányhivatal főigazgatója köszöntötte, aki emlékeztetett: 2020-ban a koronavírus-járvány első hulláma éreztette igazán a hatását, amikor néhány terület kivételével mindent veszteség ért. A gazdasági mutatók jelentősen romlottak és a munkaerőpiacon is a megszokottnál nagyobb anomáliák fordultak elő. A gazdaság 2021. évi teljesítményén is még érződtek a járványhelyzet következményei, ugyanakkor elkezdődött a visszarendeződés is, ami részben a gazdaság természetes alkalmazkodásából eredt, részben a célzott kormányzati intézkedéseknek volt köszönhető – mutatott rá Ágh Ernőné, aki több példát is említett. A főigazgató a jelenlegi gazdasági és munkaerőpiaci helyzetről is szólt, kiemelve: 2022 novemberében a főváros, Győr-Moson-Sopron, Pest és Nógrád megye után Vas megyében az ötödik legalacsonyabb az álláskeresési ráta, ami 2,8 százalékot tesz ki.

– Ez a száz vállalat nemcsak meghatározza Vas megye gazdaságát, hanem nagyon sok szempontból alapot nyújt a Vas megyében folyó valamennyi tevékenységnek, így a mi munkánknak is – erről már dr. Balázsy Péter megyei jegyző beszélt, hozzátéve: azok az adóforintok, amikből az önkormányzatok, az állam, az állami szférát alkotó szervezetek működnek, abból származnak, amit egyébként a vállalatok és az állampolgárok befizetnek. A jelenlegi válság kapcsán kitért arra is, bízik abban, hogy Vas megye gazdasága nem torpan meg, illetve hogy a jelenlegi válságból fakadó kihívást mindenki lehetőségként értékeli.

– Rangsoraink és elemzéseink metodikájában a jól bevált gyakorlatunkon nem változtattunk, a rendelkezésre álló legfrissebb társaságiadó-bevallások tükrében vizsgáltuk és elemeztük a megye gazdaságát és legnagyobb vállalkozásait. Annyiban ez a kiadvány mégis más, hogy a 2020 tavaszán berobbant koronavírus-járvány hatására sajnos felszínre került a gazdasági környezet sérülékenysége, de ami ennél is fontosabb, láthatóvá vált a gazdaság motorját adó vállalatok adaptációs és regenerációs képessége – hangsúlyozta dr. Fekete Attila, a NAV Vas Megyei Igazgatóságának igazgatója. Megtudtuk: a TOP 100 cég együttes 2021. évi nettó árbevétele 1598,9 milliárd forintot tett ki, ami 8 százalékos növekedést jelentett az előző évihez képest. Ahhoz, hogy egy vasi cég bekerülhessen a mostani TOP100-ba, legalább 2,4 milliárd forint árbevételt kellett elérnie 2021-ben. Vagyis 12,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A pénzügyőr dandártábornok szólt arról is, hogy az árbevételben a feldolgozóipar a domináns: a tavalyinál kettővel kevesebb, 40 feldolgozóipari cég állította elő az 5,1 százalékkal magasabb összbevételtömeg tavalyival szinte megegyező, 79 százalékos arányát – emelte ki. A legnagyobb mértékű javulást (+24,8%) a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás érte el a 2020-as mélypont után, de részesedése az árbevétel-tömegben továbbra is csekély (0,2%). Dr. Fekete Attila hozzáfűzte: – Az autóipar nehézségei ellenére továbbra is kimagasló szerepe van. Ezen ágazat 40 vállalkozása adta a TOP 100 árbevétel közel négyötödét, az export 95 százalékát, a foglalkoztatottak 77 százalékát, az üzemi eredménytömeg több mint háromnegyedét, valamint a beruházási érték 83 százalékát. Ezen arányokban érdemi változás az elmúlt évhez hasonlítva nem történt – szögezte le. 

És akkor nézzük a TOP 100 rangsorát! A 2021-ben legeredményesebb cégek ismét szombathelyiek: a Schaeffler Savaria Kft., az Aptiv Services Kft., a BPW-Hungária Kft., a TDK-Hungary Kft. követi egymást az első négy helyen. Az ötödik a répcelaki Linde Gáz Magyarország Kft., a hatodik a celldömölki Cellcomp Elektronikai Termékeket Gyártó Kft, a hetedik a szombathelyi Falco Zrt., a nyolcadik a szentgotthárdi Allison Transmission Hungary Kft., kilencedik a Paccor Hungary Kft., a tizedik pedig az Opel Szentgotthárd Autóipari Kft. a TOP100 listán. 

Előzmény:

Szerdán mutatják be a Pelikan Park Hotel éttermében a Mediaworks TOP 100 kiadványát, amiben a 2021-es év eredményei alapján Vas megye legnagyobb vállalkozásai kaptak ismét helyet. A NAV Vas Megyei Igazgatósága és a Vas Népe Szerkesztősége együttműködésének köszönhetően jelenhetett meg immár hagyományszerűen a vasi gazdasági "leltár", amiből a TOP 100 társaság kiemelt adatai, a TOP 50 vállalkozás átlagos állományi létszáma, továbbá kistérségenként a TOP 3 kiemelkedő cég mutatói is megismerhetőek. 

Az ünnepi esemény résztvevőit Ágh Ernőné, a Vas Megyei Kormányhivatal főigazgatója és dr. Balázsy Péter megyei jegyző köszöntötte. Dr. Fekete Attila dandártábornok, a NAV Vas Megyei Igazgatóságának igazgatója a többi között arról beszélt: a TOP 100 együttes 2021. évi nettó árbevétele 1598,9 milliárd forintot tett ki, ami több mint 8 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest.

A 2021-ben legeredményesebb cégek szombathelyiek: a Schaeffler Savaria Kft., az Aptiv Sevices Kft., a BPW-Hungária Kft., a TDK-Hungary Kft. követi egymást az első négy helyen. Az ötödik a répcelaki Linde Gáz Magyarország Kft. a TOP100 listán. Hamarosan jövünk a további részletekkel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában