Gépjárművezetés

2023.02.06. 08:00

Vezetéstechnikai alapok: türelem és empátia

Sajnos egyre több a baleset az utakon. Gyorsuló világunk, stresszes életünk rákényszerít minket – ahogy a forgalomban, úgy az életben is -, hogy felvegyük a tempót. Ez pedig figyelmetlenséget, kapkodást eredményezhet, ahonnan már egyenes út vezet egy tragédia bekövetkeztéig. Éppen ezért érdemes néha mély levegőt vennünk és megállni, hogy aztán újult erővel folytathassuk utunkat. Nagy Péter gépjárművezető szakoktatóval beszélgettünk. 

Huszár Ádám

Nagy Péter gépjárművezető oktató mutatja mikre kell figyelni

Fotó: © Cseh Gábor

Péter pontban öt órakor gurul be autóval a körmendi vasútállomásra, ahol megbeszéltük a találkozót. Naplózza még az aznapi óraszámot, majd kézfogásnál megjegyzi, nagy volt a forgalom Szombathely-Körmend közt, figyelni kell nagyon.   

Immáron hatodik éve oktat és mint mondja, évről-évre több autó van az utakon, egyre nő a forgalom, amiből az következik, hogy sokkal több külső inger ér minket nap, mint nap vezetés közben. Könnyebben dugulnak be az utak, ami egyenes arányosságban van azzal, hogy nagyobb a stressz, ha valahova időre kell oda érnünk. Egyébként itt jegyzi meg, hogy hiába a sok új beruházás és útfelújítás, azzal is tisztában kell lennünk, hogy nem csak ezen múlik az út minősége. Minél több autó gyötri az aszfaltot, annál gyorsabban megy tönkre.   

© Cseh Gábor
Nagy Péter gépjárművezető oktató mutatja mikre kell figyelni, 
Fotós: © Cseh Gábor

Fontos, hogy a jogosítvány megszerzése után ne rögzüljenek rossz szokások, amiket mi alakítunk ki. Ilyen például az, ha rászokunk, hogy üresben guruljunk be egy faluba vagy városba és így várjuk meg, hogy az autó lassuljon 90-ről 50-re. Ez azért is fontos, mert ilyenkor csak a tehetetlenségi erő viszi előre a kocsit, hisz ilyenkor nincs motorfék, de ha sebességben van, akkor a motor belső energiája is hat a kerekekre ezáltal is lassítva a járművet.   

Arra a kérdésemre, hogy a motorféket vagy a fékpedál használatát részesíti előnyben, elmondta, hogy nyilván a kettő között van az igazság. Egyértelmű, hogy a kanyarba már olyan sebességgel kell oda érni, amivel biztonságban bevehető, tehát előtte választom meg a sebességet és a fokozatot, ezzel kímélem a fékpedált. Viszont Péter felhívja a figyelmet: „az autó van értünk, nem pedig mi az autóért”. Vagyis, ha szükséges, használni kell a fékpedált, hiszen ezzel tudom elkerülni a balesetveszélyes helyzeteket.   

Bár tény, hogy fel kell venni a forgalom ritmusát, de igenis türelemmel kell lennünk azok iránt, akik épp nem kapják el a ritmust. Nem szabad egyből mérgelődni és a dudára feküdni. Lehetséges, hogy önhibáján kívül nem tud épp elindulni az illető. Ha pedig mi csöppenünk erőszakos helyzetbe, nekünk kell kezelnünk, hiszen agresszióra agresszió nem megoldás.   

Hogy mi az a fáradtsági szint, amivel még volán mögé lehet ülni, Péter azt válaszolja, hogy nem szabad megvárni, mikor észrevesszük vezetés közben – főleg autópályán -, hogy nem emlékszünk az elmúlt öt vagy tíz percre. „De hova tűnt az idő?” „Hol és miken jöttem keresztül?” Ilyenkor azonnal meg kell állni, hideg vízzel megmosni az arcunkat, friss levegőt szívni, átmozgatni a testünket, hogy a vérkeringés frissüljön. Egyébként két tanulója között ő is így tesz.   

Bizonyított, hogy sok baleset következik be a lakóhelyek közelében. Éppen azért, mert hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy már ismerjük a környék minden centiméterét, ezáltal viszont lankad a figyelem. Nem szabad hagyni, hogy a magabiztosság megtévesszen minket!  

Indulás előtt mindig ellenőrizni kell a járművet. Sokan az időre hivatkozva nem teszik meg ezt, de ha belegondolunk, mialatt megyünk a parkoló jármű felé, a gumikat már le tudjuk ellenőrizni. Beülve pedig fék- és világításpróbát tartani már igazán nem megterhelő. Ugyanígy nem lehet elégszer hangsúlyozni a biztonsági öv fontosságát, illetve az ember – lassan új testrészét – a telefont, hiszen gondoljunk csak bele, egyetlen félrepillantás alatt több tíz métert tesz meg a kocsi. Ha mindenképp rá akarunk nézni mobilunkra, akkor azt csakis a piros lámpánál tegyük!   

Kérdésemre, hogy a négy évszakos autógumit vagy a nyári-téli cserét részesíti előnyben elmondja, hogy ha csak városon belül közlekedünk, akkor célszerű a négy évszakos, de ő azért annak a híve, hogy cseréljük a gumit szezononként. Jó tudni: minden gumiabroncson van egy bizonyos DOT szám: itt láthatjuk a gyártási évet, tehát tudhatjuk pontosan, mikor készült.  

Vigyázzunk egymásra!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában