Folytatódik az ügy

2023.02.08. 16:34

Tinédzserek vegzálása: ezt tapasztalták a szombathelyi közterület-felügyelők

Vas Népe

Illusztráció!

Forrás: Sutterctock

A szombathelyi közterület-felügyelet irodavezetőjét is megszólítottuk, miután több szülő beszélt lapunknak arról: fiatalok csapatokba verődve háborgatnak náluk kisebbeket, telefonjukat, pénzüket, cipőjüket követelik.

Ágoston Sándor válaszában közölte: az Ady téren folyamatos a közterület-felügyelők jelenléte, miután irodájuk ott található. Visszatérő jelleggel járőröznek az egyik bevásárlóközpontnál, a jégcsarnoknál, a Csónakázótónál pedig megtalálhatóak a közbiztonsági célú térfigyelő kamerák. Szolgálatuk ellátása során nem tapasztalták, hogy fiatalok csapatokba verődve megfélemlítenék kortársaikat – tudtuk meg. „Természetesen, ha jogsértő magatartást észlelünk, (...) minden szükséges intézkedést megtesz a közterület-felügyelet a rendőrséggel közös együttműködésben” – írta Ágoston Sándor, aki azt is hangsúlyozta: a problémakörhöz kapcsolódó intézkedések megtétele teljes egészében rendőrségi hatáskörbe tartozik.

Ismert, a Szombathelyi Rendőrkapitányság már két esetben indított büntetőeljárást, melyek január vége és február eleje között történtek a megyeszékhelyen. Egy igazoltatás során pedig airsoft fegyvert találtak az egyik fiatal ruházatának átvizsgálásakor

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában