A keresztény értékek védelme

2023.03.25. 18:09

Hét vasi településen állították fel rábavidéki keresztút tizennégy stációját - A keresztutat szombaton áldották meg - fotók, videó

Hét településen - Apátistvánfalván, Orfaluban, Kétvölgyön, Felsőszölnökön, Alsószölnökön, Szakonyfaluban és Szentgotthárd-Rábatótfaluban - állították fel rábavidéki keresztút tizennégy stációját. A projekt az Országos Szlovén Önkormányzat kezdeményezésére, a magyar kormány támogatásával valósult meg. A 25 kilométeres keresztutat dr. Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke áldotta meg.

Tóth Judit

Fotó: © Unger Tamás

A program az apátistvánfalvi Harding Szent István templomban kezdődött, a szlovén-magyar kétnyelvű mise főcelebránsa dr. Székely János megyéspüspök volt. Tóth Tibor, Felsőszölnök plébánosa is szólt a hívekhez, kiemelve, hogy Magyarország egyik leghosszabb keresztútja készült el a Rábavidéken, a hét településen tizennégy állomásnál lehet elmélkedni, imádkozni. 

Az első stációt Apátistvánfalva központjában állították fel, ahol a püspöki áldás után ünnepi beszédek hangzottak el. Bodorkós Imre, Szentgotthárd plébánosa így fogalmazott: Jézus minden emberért hordozta a keresztet, beleértve a magyarországi szlovén Rábavidéken élőket is, ezért Jézus keresztútja a rábavidéki szlovének keresztútja is. A keresztút Jézusra emlékeztet, aki kínhalált szenvedett és meghalt a keresztfán, de harmadnapon dicsőségesen feltámadott. A stációk a szlovén Rábavidék falvait, és az itt élőket kötik össze - mondta a plébános, majd azt is hozzátette: a jel vezessen mindenkit Jézushoz, a másik emberhez, hogy mindannyian testvérek maradjunk, legyünk szlovének, magyarok, németek vagy romák.  

Holecz Károly, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, amit élete során hordoz. - A keresztút olyan hely, ahová megnyugodni, elcsendesedni megy az ember. A 25 kilométeres rábavidéki keresztút tizennégy állomása hét szlovén településen vezet át, bejárása jót tesz az ember testének és lelkének is. A stációk mellett felállított gondolkodópadok pihenőhelyként szolgálnak, és arra ösztönöznek, hogy álljunk meg, és éljük meg a pillanatot.

V. Németh Zsolt, országgyűlési képviselő, államtitkár arról beszélt, hogy az az út, amit Jézus bejárt Pilátustól a Golgotáig talán másfél kilométer lehetett, más források szerint ennél rövidebb. - A Vendvidéken szlovén barátaim egy másik módot választottak, itt az út hosszabb a valóságosnál. Ahhoz, hogy az életünket áttekintsük, különleges alkalmak és helyek kellenek, olyanok, mint ez a keresztút. Fontos, hogy mi keresztények jelet adjunk magunkról a templomon kívüli világban is, különösen most, amikor Európa legtöbb országában a keresztény értékek, szimbólumok, ünnepek pusztítása zajlik. Jó látni, hogy mi magyarok és szlovének más utat járunk - fogalmazott a képviselő.
Metka Lajnšček, a Szlovén Köztársaság szentgotthárdi főkonzulja is köszöntötte az ünneplőket: - A Rábavidéken kialakított keresztút nagyon fontos a térség számára. Egyfelől segítséget nyújthat abban, hogy a mai rohanó világban megálljunk, imádkozzunk, másfelől a keresztút a Rábavidéken élők eddigi életét is szimbolizálja, hiszen az itteni közösség mindig kitartó volt és állhatatos - mondta.  
Kissné Köles Erika, a parlament szlovén nemzetiségi szószólója Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára üzenetét tolmácsolta: A magyar állam a nemzetiségi politikáján keresztül kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a hazánkban élő nemzetiségek megkapják mindazt a szellemi, anyagi és erkölcsi támogatást, amely hozzájárul a nemzetiségi nyelv és kultúra megőrzéséhez. Magyarország kormánya vallja, hogy az európai országokban a többségi társadalom és a nemzetiségi kisebbségben élő közösségek legfontosabb összetartó ereje a kereszténység, és az arra épülő kultúrkör, amely felülemelkedik országhatárokon, nyelveken és kultúrákon. Imára és együttműködésre még nagyobb szükség van, mint eddig bármikor. Ahol ez megvalósul, ott megerősödnek a közösségek - hangzott el. 

Az ünnepi program zárásaként a plébános atyák mind a hét településen megáldották a keresztút stációit. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában