Közgyűlés

2023.03.30. 20:05

Licitálni lehet az egyik szombathelyi kormányablak épületére

Ingatlanértékesítésekről is döntöttek a szombathelyi közgyűlés csütörtöki ülésén: többszázmillió forint bevételt remél így a baloldali városvezetés és a Szova NZrt. is.

Tömböly Ágnes

Forrás: Szendi Péter

Mint arról korábban írtunk: újabb vagyonértékesítésekkel kívánja a Szova Nonprofit Zrt. nehéz pénzügyi helyzetét kezelni a szombathelyi baloldali városvezetés.

Illés Károly frakcióvezető (Fidesz-KDNP) igazságügyi ingatlanszakértő szakvéleményének kikérését szorgalmazta az elkészült két ingatlanbecslés mellett. Kiemelte: a családi ezüst után az aranyat is eladja most a városvezetés azzal, hogy az utolsó városi tulajdonban lévő belvárosi ingatlanok értékesítését megkezdi. 

Czeglédy Csaba képviselő (független) azt kérte, hogy a Király utca 11. szám alatti üzletház kerüljön ki az újabb ingatlancsomagból. A kikiáltási ára nettó 151 millió 100 ezer forint. A baloldali politikus azzal érvelt, hogy az a városháza későbbi, esetleges bővítésére is helyet adhat, legutóbb például a LED-izzók osztásánál is hasznukra volt. 

Lendvai Ferenc képviselő (Fidesz-KDNP) a Bejczy utca 1-3. fsz. 9. szám alatti üzlethelyiség értékesítésére vonatkozó javaslat levétele mellett állt ki. Hangsúlyozta, jelenleg az egyik szombathelyi kormányablak működik ott, az épület akadálymentesített, ezért hosszú távon is ideális belvárosi ügyfélszolgálati helyszín lehetne. 

Dr. Takátsné dr. Tenki Mária képviselő (Fidesz-KDNP) a Március 15. téren lévő üzlethelyiségre is felhívta a figyelmet, ahol posta működött. Az is felkerült ugyanis a mostani eladási listára. A Bejczy utcai épület megtartása mellett szintén érvelt, kiemelve: az épület régóta közfunkciót lát el. 

Nemény András polgármester válaszában emlékeztetett a nehéz pénzügyi helyzetre, ami az újabb ingatlaneladásokat indokolja. A kormányhivatal pedig élhet a vásárlási lehetőséggel, ha hosszú távon maradna a Bejczy utcai épületben. A pályázati felhívást az MNV Zrt. részére is megküldik. Az 1161 négyzetméteres üzlethelyiség kikiáltási ára 260 millió forint plusz áfa. 

A baloldali többség végül zöld gombot nyomott mindegyik határozati javaslatnál: meghirdetik a Kossuth utca 11. szám alatti, a Bejczy utcai és számos más belvárosi ingatlant is. 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában