Elismerések

2023.06.09. 14:02

Győrvári az év vasi védőnője – Négyen kaptak életműdíjat a IV. Vasi Védőnők napján - fotók

Elismeréseket adtak át pénteken a Vasi Védőnőkért Alapítvány és a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya közös rendezvényén, a IV. Vasi Védőnők napján.

Tóth Kata

Fotó: Unger Tamás

Dr. Wächter Walter László vármegyei tiszti főorvos köszöntötte a vendégeket a 108 éves védőnői szolgálat ünnepén a Kámoni Arborétum Látogatóközpontjában, majd a díjakat adták át.

A Vas Vármegyei Védőnői Életműdíjat az alapítvány hozta létre. A díj minden évben legfeljebb négy, a vármegyében dolgozott, már nyugdíjas védőnőnek adható, akik több évtizedes tevékenységükkel a családok testi-lelki egészségének, szociális jólétének megőrzésében végeztek lelkiismeretes munkát. Elsőként Csillag Miklósné Jancsó Máriapályáját ismertették, aki 1943-ban született Tusnádon, Erdélyben. A Budapesti Védőnőképzőben 1963-ban kapta meg oklevelét, majd Körmenden és csatolt községeiben kezdte meg pályáját. Körmendről 1967-ben Pankaszra, majd Őriszentpéterre került és ott dolgozott 1995-ig, nyugdíjba vonulásáig.

Másodikként Ipkovics Gusztávné Áginak gratuláltak. A díjazott védőnői diplomáját 1979-ben szerezte a Budapesti Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Főiskolai Karának Védőnőképző szakán. Első munkahelye Tápiószentmártonban volt, majd Budapesten dolgozott, 1987-től pedig Gencsapátiban idei nyugdíjba vonulásáig. Évekig oktató védőnőként is tevékenykedett

Életműdíjas lett Molnárné Hubay Zsuzsanna is. Védőnői képesítését Szegeden 1972-ben szerezte meg az Állami Védőnőképző Iskolában. Tavaly vehette át az 50 évre adományozható arany jubileumi oklevelét. 1999-től az ÁNTSZ Celldömölk Városi Intézet vezető védőnője volt. 2005-ben az ÁNTSZ Szombathelyi Városi Intézetében folytatta a munkáját, mint városi vezető védőnő 2011-es nyugdíjba vonulásáig.

Negyedikként Tobischka Mártonné Talabér Katalin vehette át a díjat. Ő 50 éve, 1973-ban szerzett kitüntetéses oklevelet a budapesti Állami Védőnőképzőben. Először Kőszegen dolgozott, majd Szombathelyre került a mai Fogarasi úti rendelőbe. A 80-as évektől kezdődött iskolavédőnői pályafutása. Nagy szerepe volt a prevenciós ház és a Szombathelyiek Egészségért Egyesület létrehozásában.

Az Év Vasi Védőnője Díj a védőnői hivatásban kifejtett kimagasló tevékenységért adományozható. Az idén Gotthárd Tiborné Évakapta az elismerést. Éva harminc éve dolgozik Győrváron és a hozzátartozó három csatolt községben. Védőnői munkáját odaadóan, kiemelkedő hozzáállással végzi. A védőnői munka számára életre szóló hivatás. A körzetében működő iskolában eredményesen végez csecsemőgondozási-, elsősegélynyújtási versenyekre való felkészítést. Az általa felkészített diákok kiváló eredményeket értek el, területi, megyei és országos versenyeken. Az évek során több háziorvossal kellett dolgoznia, személyiségéből adódóan mindig sikerült jó együttműködést kialakítania. A közösségi egészségfejlesztésben is részt vállal, szívesen közreműködik egészségnapokon, szervez a legkisebbek részére mozgásfejlesztő tornát – hangzott el méltatásában.

Új kezdeményezést indított a Vasi Védőnőkért Alapítvány: Vas vármegye legszebben díszített, legbarátságosabb védőnői tanácsadóit keresték. A védőnők közül sokan szeretnek alkotni – horgolni, rajzolni, festeni, kötni, varrni – saját megoldásaikat, megvalósult ötleteiket küldték be, amelyekkel színesebbé, barátságosabbá tették munkakörnyezetüket. Dekorációs ötleteikért a jánosházi, pecöli, ostffyasszonyfai, egyházasrádóci védőnőket ajándékozták meg a helyszínen – egyebek mellett Dériné Tóth Andrea, a Vasi Védőnőkért Alapítvány kuratóriumi tagja, területi védőnő festményeit kapták.

Halász-Rákosi Viktória az FDM-terápiát mutatta be és a megkésett mozgásfejlődés aktuális kérdéseiről tartott előadást. Borbély Balázs a Vissza a vadonba gyermekfejlesztő és szülősegítő programról beszélt, és gyakorlati foglalkozást is tartott a szakmai napon. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában