Kastélyba illő szobák az apátságban

2022.06.26. 07:00

Befejeződött a királyterem felújítása a zirci monostorban

Bérczi L. Bernát ciszterci apát vezetett körbe minket a helyi- ségekben.

Rimányi Zita

Fotó: Pesthy Márton/Napló

– A királyterem felújítása 2021-ben készült el. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak maguknak nyissuk meg ezeket a tereket, mert szeretnénk megmutatni a történelemnek ezt a szeletét a látogatóknak is. Az apátság ezekben a termekben fogadta a magas rangú vendégeket. Villax Ferdinánd – 1826 és 57 között zirci apát  – működése alatt 1844 és 1846 között épült fel ez az épületszárny, benne a királyi lakosztály. Az Osztrák–Magyar Monarchia idején és területén több apátságban találunk ilyen reprezentatív fogadóteret. Ugyanakkor Magyarországon tudtommal egyedül­álló, más hazai apátságban nem építettek úgynevezett kaiser- trachtot, császári szárnyat. Kulturális örökséget képvisel. A központi díszteremhez kapcsolódik két társalkodószoba: a kor szokásai szerint külön a nőknek és a férfiaknak. Azokon túl voltak a vendégszobák, ahol az uralkodó és kísérete megszállt.

Ferenc József császár kétszer is járt itt, 1852-ben és 1901-ben, fontosnak tartotta, hogy Zircen megálljon, s ez a mai napig hatással van a település öntudatára. Az első látogatás után a császárt annyira lenyűgözte a látvány, hogy kitüntette az akkori apátot. Háromszor jött volna, de a második alkalmat 1857-ben elhalasztották, mert akkor halt meg az uralkodópár egyik lánya – mesélte el Bérczi L. Bernát. 

Bérczi L. Bernát: Fontosnak tartjuk, hogy ne csak maguknak nyissuk meg ezeket a tereket
Forrás: Pesthy Márton/Napló

A zirci apát felhívta a figyelmet a kastélyokra jellemző lakosztály és a többi folyosó, az egyszerű, asztallal, ima­zsámollyal ellátott szerzetesi szobák közötti kontrasztra. Megmutatta a császárt és feleségét, Sisit ábrázoló óriási festményeket. Az Erzsébet királynét nem szokásos módon ábrázoló képen azt a részletet is felfedezhetjük, mely szerint karkötőjén férje kicsinyített arcképét viselte. 

A falakon restaurálták az eredeti, bordó festést, amely a tapéták alól került elő. Az intarziás faparketta ugyancsak figyelemre érdemes, inverze, azaz fordítottja a II. emeleti műemlék könyvtárban található. Az eredeti bútorok többsége nincs meg, ám a mostani berendezés is szép és különleges, például a konzolasztal vagy a szekreter. A királynői szobában hatalmas, díszes paraván található, egy emlékszelencét pedig úgy állítottak a tárlóba, hogy tükrök révén látható a mintázata, amely az apátság bővítés előtti, XVIII. századi állapotát mutatja. Meg lehet nézni még a császári fogadáskor használt étkészletet, amelynek különlegessége, hogy az evőeszközökre a ciszterciek címerét vésték egy angol manufaktúrában. 

 

Az apátsági főbejárat kőoszlopai, a díszlépcsőház is csodálatra méltó, érdemes időt szánni megtekintésére és Zirc megismerésére, a látottak feldolgozása nem egynapos program. 

A ciszterciek rendtörténeti múzeuma szintén várja a látogatókat, hasonlóképp a tudományos kutatásokat szolgáló, szép formákban gazdag történeti könyvtár, amely egyben emlékeztet arra, hogy a szerzetesek az 1800-as évek elején kezdtek tanítani – láthatóan már akkor is európai színvonalon. A Vörös toronynak eredetileg a teteje is vörös volt, most márványlépcsője ilyen színű. Kilátóterasza hajdan csillagászati megfigyeléseket szolgálhatott, manapság a Bakony tájaira nyílik innen szép kilátás. Tavaly felújították, a kíváncsiság vezetheti ide a turistákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában